Ünnepélyes keretek között adták át a katolikus óvodát

Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal
Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal

– Nagy örömmel állok itt, régóta vártuk ezt az alkalmat, hiszen egy szép óvoda átadására kerül sor. Önmagában ez is egy olyan tény, olyan esemény, amit érdemes megünnepelni, hiszen az óvodában ünnepeljük a gyermekeket, ünnepeljük a szülőket, a szülők gondoskodását, törődését, és ünnepeljük az ember növekedését, fejlődését Isten és ember előtt – mondta dr. Udvardy György pécsi apostoli kormányzó a Kalkuttai Szent Teréz tagóvoda átadó ünnepségén. A veszprémi érsek beszédében hangsúlyozta, hogy olyan oktatási központot szeretnének létrehozni, amely a városban és környékén élő, katolikus oktatást igénylők számára az óvodától a gimnáziumig biztosítja a nevelést.

Az eseményen Süli János, a Paks II. beruházásért felelős miniszter hangsúlyozta, hogyha Paksot építjük, akkor a nemzetet is tudjuk építeni, ez az óvodaátadás is ezt jelképezi. – A kormánynak az a szándéka, hogy mindenütt legyenek óvodák. Fontos az egyházak képviselőivel való együttgondolkodás arról, hogyan tudunk a fiatalok számára megfelelő jövőképet biztosítani, és számítunk a jövő generációjára az atomerőmű üzemeltetésében is – fogalmazott a miniszter.

Az ünnepségen szándéknyilatkozatot írt alá Paks Város Önkormányzata és a Pécsi Egyházmegye. A katolikus iskola fejlesztéséről szóló együttműködési megállapodást dr. Udvardy György és Szabó Péter polgármester látták el kézjegyükkel.

– Hiszem, hogy mind az óvoda létrejötte, mind a küszöbön álló iskolafejlesztés erősíteni fogja Paks fejlődő arculatát, fejlődő infrastruktúráját, hiszen ez nagyon fontos számunkra a Paks II.-es beruházás kapcsán is – húzta alá beszédében Szabó Péter. A városvezető hozzátette, hogy az önkormányzat továbbra is segíteni fogja az iskola fejlesztését, amely az óvodával közösen a Pakson és környékén lakók igényeit szolgálja ki.

– Amikor érsek atya 2015-ben kinevezett, iskolánkról alkotott jövőképében arról beszélt, hogy az egyházmegye egyik zászlóshajójaként tekint ránk. A hajón ma az egyik fontos árbóc és a vitorla elkészült – mondta beszédében Koósz Roland, aki a teljes intézmény vezetőjeként arra kérte az érseket és a minisztert, az egyházmegye és a város vezetését, hogy az aláírt együttműködési megállapodás szellemében dolgozzanak tovább közösen a tervezett iskolafejlesztés megvalósulásán.

Az ünnepségen átadták a Pécsi Egyházmegye által alapított Winkler-díjat. Az elismerést a Balogh Antal katolikus iskola bővítésének és az óvoda átépítésének tervezője, Viczencz Ottó tervező vehette át. Az ünnepségen a katolikus oktatási és nevelési intézmények diákjai adtak műsort, majd az óvodaépület megszentelésével zárult az esemény.

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
A Kalkuttai Szent Teréz tagóvoda. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök