Értékelte a tavalyi évet az Atomerőmű Tűzoltóság

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Az ország tizenhárom főfoglalkozású létesítményi tűzoltósága közül a legjobb, ezt bizonyítják évek óta a szakmai megmérettetéseken. Professzionálisan vezetett, felszerelt és munkát végző szervezet – így jellemezte dr. Balázs Gábor, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az Atomerőmű Tűzoltóságát a szervezet 2019-es évértékelő állománygyűlésén. Az igazgató elmondta, hogy sokat lehet tanulni abból a munkából és hozzáállásból, ami jellemzi a szervezetet. Nem véletlen, hogy évek óta stabil a személyi állománya, ugyanakkor nagyon kemény feltételeknek felelnek meg mind fizikailag, mind pszichikailag. Ehhez hozzájárul az is, hogy az atomerőmű tűzoltói az átlagot meghaladóan részesülnek oktatási és kiképzési, valamint fizikai, sport- és egészségügyi szolgáltatásokban. Az Atomix Kft. által működtetett tűzoltóság feladatkörébe tartozik – a teljesség igénye nélkül – a klasszikus tűzoltói munka, a tűzoltás, a műszaki mentés és a kárelhárítás mellett az alpintechnikai módszerrel végzett, magasból és mélyből mentés, az általános veszélykezelési intézkedésből eredő feladatok, a sürgősségi betegellátás, a mentőszolgálat üzemeltetése és az árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok ellátása – tájékoztatott Pesztericz Rajmund tűzoltóparancsnok. Az Atomerőmű Tűzoltóságának vezetője elmondta, hogy az elmúlt tíz évben csökkent a riasztások száma, ami a prevenciónak és a biztonságtudatosságnak is köszönhető. Az eseményen az is kiderült, hogy 2020-ban jelentősen megújul a tűzoltóság közel harmincéves gépjárműflottája, három új tűzoltógépjármű-fecskendő érkezik. Az idei évtől a jegesedés-elhárításról is gondoskodik a tűzoltóság, valamint mentőszolgálati feladatköre is bővült, mindennek meg kell majd felelniük, összegzett Pesztericz Rajmund. A menőszolgálat munkáját dr. Szvitán Gábor értékelte, hangsúlyozva, hogy működésük óta az üzemegészségügyi szolgálat terheit nagymértékben csökkentették azáltal, hogy az atomerőmű területén biztosítják az akut betegellátást, valamint mindenféle sürgősségi probléma kezelését. Feladatellátásukhoz tartozik még az esetlegesen sugárszennyezett betegek ellátása, és az országos mentőszolgálatnak is vésztartalékot biztosítanak 10 km-es körzetben. Az eszközállományt tekintve a szervezet nagyon jól felszerelt. A mentőszolgálat vezetője 2020-as célkitűzésként említette a szolgálat magas szintű, az atomerőmű igényeinek megfelelő működtetését az Országos Mentőszolgálat szakmai irányelveinek figyelembevételével.