Elmaradnak az ünnepi programok március 15-én Pakson

A koronavírussal kapcsolatos megelőző intézkedések részeként nem tartják meg a március 15-i ünnepségeket Pakson. Így döntött az önkormányzat. Szabó Péter polgármester és Szántó Zoltán alpolgármester a téma kapcsán hétfőn (03.09.) tartottak sajtótájékoztatót.

A város vezetői közölték: vasárnap 10 órakor, a Szent István téren, valamint este a Csengey Dénes Kulturális Központban tartották volna a megemlékezéseket, a koronavírussal kapcsolatos prevenció miatt azonban mind a két rendezvényt lemondták. A Tisztes Polgár kitüntetés átadását sem tartják meg március 15-én, az elismerést májusban a Város Napján vehetik majd át a díjazottaknak.

– A felelősségteljes gondolkodás arra ösztönöz bennünket is és arra kérjük a paksi lakosságot is, hogy hasonlóan gondolkodjanak, ahogy mi ebben a tekintetben, tehát első rendű legyen az egészség megőrzése és aztán ennek megfelelően is járjanak el – húzta alá Szabó Péter polgármester.
Még korábban számoltunk be arról, hogy a város oktatási, valamint közintézményeibe fertőtlenítő berendezések kerültek. Ezen felül tájékoztató plakátok is mutatják, hogyan védekezhetünk a vírusok és kórokozók ellen. Szántó Zoltán, Paks alpolgármestere a téma kapcsán kiemelte, hogy a megelőzés részeként folyamatos a párbeszéd a tisztifőorvossal, a népegészségügyi szervekkel, hatóságokkal. A város alpolgármestere kiemelte: aggodalomra a térségben nincs ok.

Szabó Péter polgármester (b.) és Szántó Zoltán alpolgármester (j.) Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Szabó Péter polgármester (b.) és Szántó Zoltán alpolgármester (j.) Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Mindeközben az országos tisztifőorvos látogatási tilalmat rendelt el Magyarország valamennyi fekvőbeteg-ellátó és bentlakásos szociális szolgáltatást nyújtó intézményében az új koronavírus miatt. A korlátozás érinti a Paksi Életfa Idősek otthonát is. Müller Cecília kifejtette: az eddigi járványügyi adatok alapján a megbetegedés súlyos formája elsősorban az idős és/vagy egyéb megbetegedésben szenvedőket érinti. Az intézkedés meghozatalára a fokozott védelemre szoruló csoportba tartozók életének és egészségének védelme, fertőződésük megelőzése érdekében volt szükség. A látogatási tilalom nem érinti a különösen méltányolandó eseteket, például a végstádiumban lévő betegektől való elbúcsúzást. Ilyenkor azonban a szolgáltató köteles megfelelő védőöltözetet biztosítani a látogatóknak. A tilalom március 8-tól visszavonásig érvényes.