Lemondott Horváth Zoltán a Jobbik paksi szervezetének elnökségéről

Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök
Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

Lemondott a Jobbik Magyarországért Mozgalom paksi szervezetének elnökségéről Horváth Zoltán. Ezt ma (03.10.) sajtótájékoztatón jelentette be, és azt is, hogy a tagság kimondta a helyi szervezet feloszlatását. – A 2018-as választás után megújulásra lett volna szüksége a pártnak, mindenki ezt várta, azonban ez az akkori tisztújító kongresszuson megválasztott országos vezetőséggel nem valósult meg. Az új elnökség munkájával, a szakmai, személyi döntésekkel nem értek egyet, ezek az intézkedések nem előremutatóak, nem látom ennek mentén a fejlődés lehetőségét. Ezért nemcsak az elnöki pozícióról mondok le, hanem ki is lépek a Jobbik Magyarországért Mozgalom pártból – összegzett Horváth Zoltán. Hozzátette, hogy nem kíván egy ideig belépni egyik pártba sem, nem kíván országos politikával foglalkozni, inkább a várospolitikára koncentrál. Újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom paksi szervezetének hivatalosan hat tagja volt, a pártoló tagokkal együtt közel húsz fő alkotta a szervezetet, amelynek feloszlatásáról egyhangú döntést hozott a tagság.