Tájékoztatás a polgármesteri hivatal ügyfélfogadási és ügyintézési rendjéről

A paksi polgármesteri hivatalban intézett ügyek veszélyhelyzetben történő folyamatos, az SZMSZ által meghatározott változatlan ügyfélfogadási időben történő ellátásának fenntartása érdekében – figyelemmel a Magyarország Kormánya által 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzetre – védőintézkedéseket rendeltek el az ügyfélfogadás és ügyintézés rendjét illetően.

A hivatal belső szervezeti egységeinek vezetői minden olyan ügyben, ahol jogszabály nem írja elő kötelező jelleggel a személyes kapcsolattartást az ügyféllel, és az adott ügyintézéséhez nem feltétlenül szükséges az ügyfél hivatalban való megjelenése, olyan kapcsolattartási rendet kötelesek az ügyfelekkel együttműködésben kialakítani és alkalmazni, ami mellőzi a hivatali munkavállalók és az ügyfelek közvetlen találkozását, érintkezését.

Ügyfélfogadás minden esetben kizárólag a földszinten kijelölt ügyféltérben történhet, a volt hulladékszolgáltatói irodában. Kérjük az ügyfeleket, hogy a személyes ügyintézést, megjelenést mellőzzék, elsődlegesen telefonon és e-mailben érdeklődjenek a www.paks.hu weboldalon található hivatali elérhetőségeken, továbbá ügyeiket elektronikusan szíveskedjenek intézni. Az ehhez szükséges tájékoztatás szintén megtalálható a honlapon. Személyes ügyintézésre kizárólag halaszthatatlan esetekben kerítsenek sort.

Intézményeinket a következő napokban fokozatosan kézfertőtlenítővel látjuk el, melyek beszerzése folyamatban van.

A házasságkötések megtartása kizárólag a törvényben meghatározott minimális résztvevői létszámmal lehetséges (anyakönyvvezető, házasulandók, két tanú).

A hivatalban felmérték, ki tud úgynevezett otthoni, „home office” üzemmódban dolgozni. A 60 év feletti csoportvezetőktől és osztályvezetőktől otthonmaradást és rendelkezésre állást várnak el. A többi 60 évet betöltött hivatali munkavállaló otthon maradhat, és a munkavégzés alól mentesítve a fizetését megkapja.

A hivatal minimális működésre rendelkezik be, azon feladatok, amelyek ellátása nem szükséges, most nem aktuális, azokat a vezetők ütemezzék át, halasszák el.

Az iparosított és hagyományos technológiával épült ingatlanok korszerűsítésére kiírt pályázatok előkészítését és beadását a személyes egyeztetések csökkentése okán visszavonásig felfüggesztik.

Az önkormányzati hatáskörben gyakorolható méltányosság alkalmazásra kerül minden olyan esetben, akik ügyintézésében a határidők és egyéb hiányok későbbiek folyamán orvosolhatóak.

Az esetleges hatósági karanténba került személyek ellátása az önkormányzat feladata.

Az önkormányzati tulajdonú ingatlanok helyiségeiben (pl. Prelátus) valamennyi önkormányzati és magáncélú rendezvény elmarad.

A polgármesteri és képviselői személyes fogadóórák visszavonásig nem kerülnek megtartásra, elsődlegesen telefonon és online kereshetőek.

A településrészi ügyfélszolgálati irodák visszavonásig zárva maradnak.

A hivatali belföldi és külföldi kiküldetéseken való részvételek (oktatások, értekezletek, konferenciák) visszavonásig megtiltásra kerülnek.

Az intézkedések célja a koronavírus-járvány megelőzése, a biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtése és a közösségi érintkezések számának csökkentése.

A tájékoztatót ide kattintva olvashatják.

A paksi polgármesteri hivatal megújult épülete. Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal
A paksi polgármesteri hivatal. Fotó: Babai István/korábbi felvétel