Szabó Péter polgármester húsvéti köszöntője

Szabó Péter, Paks polgármestere. Fotó: TelePaks
Szabó Péter, Paks polgármestere. Fotó: TelePaks

– Hetek óta olyan időket élünk, amit szinte egyikünk sem tapasztalt még életében. Napok alatt formálódott át életünk, szokásaink, családunk, munkahelyünk, városi közösségünk mindennapi világa. Mert a vírus gyorsan terjed, nem válogat, és éppen ezért csak határozottsággal, fegyelemmel, odafigyeléssel és rengeteg önkéntes áldozat meghozatalával védekezhetünk ellene – mondta Szabó Péter húsvéti köszöntőjében. A polgármester a TelePaks televízión keresztül szólt a lakossághoz.

Kiemelte, hogy húsvétra sokan, sokféleképpen tekintenek, de talán abban egységesek lehetünk, hogy ez az ünnep az életről szól. Az életről, mely különösen értékes, egyedi, és a kereszténység tanítása szerint örökké tart. – És ez talán reményt adhat ezekben az időkben mindenki számára. Akik betegek, szenvedők, nélkülözők, reményvesztettek, vagy éppen a mindennapok bizonytalanságában félelmekkel küzdenek. Azt a reményt, hogy az élet mindig győz a halál felett. Így együtt mi is képesek leszünk legyőzni a vírust, és mindazokat a nehézségeket, melyeket a most következő időkben kell elszenvednünk – fogalmazott.

Beszélt arról, hogy ez az ünnep arról is szól, hogy az ember képes szeretetből áldozatot hozni, egy nagyobb jóért önmagáról lemondani. – Hiszem, hogy mi itt Pakson, és szerte az országban már hetek óta éljük ezeket a különösen fontos emberi értékeket. Ezért most hálával és köszönettel fordulok a város minden polgárához. Különösen is az egészségügyben, szociális ellátásban, bölcsődei és óvodai nevelésben, iskolai oktatásban, kereskedelemben, rendvédelemben, a polgármesteri hivatalban, a város és az ország működését biztosító összes szolgáltatásban dolgozókhoz. Köszönöm az Önök áldozatos munkáját, erőfeszítéseit, gondoskodását, türelmét, hivatásuk magas szintű, a közösség javát szolgáló mindennapi megélését. Köszönöm a családok összefogását, melyben védelmet találnak az idős szülők és nagyszülők, de odafigyelést kapnak a gyermekek is a digitális oktatás embert próbáló kihívásaihoz. Köszönöm az önkéntesek szolgálatát, akik munkájukkal nagy segítséget nyújtanak az idősek és a rászorulók mindennapi biztonságos ellátásához – húzta alá a polgármester.

– A mostani idők lehetőséget adnak mindannyiunk számára, hogy megértsük, mennyire sebezhető az ember, és mennyire szükséges az odafigyelés, összefogás, türelem, önfegyelem és az emberi kapcsolataink tartalmas megélése. Hiszem, hogy mindezeket megélve túl leszünk a mostani nehéz időkön, és közös tapasztalatunkká válik az összefogás és a szeretet mindent legyőző ereje. Ezért kérem, hogy húsvét ünnepe alatt is tartsuk, a maradj otthon szabályát – zárta gondolatait Szabó Péter polgármester.

Szabó Péter polgármester húsvéti köszöntőjét megtekinthetik, meghallgathatják teljes egészében a TelePaks műsorán ma (04.12. ) és holnap (04.13.) is 18.55-től.