Tömbbelsőkoncertek: Lezajlott az első, jön a következő

Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal
Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal

A Szucsán Banda koncertjével kezdődött a Tömbbelsőkoncertek hétről hétre elnevezésű programsorozat, amelyet az önkormányzat kezdeményezésére a Csengey Dénes Kulturális Központ szervez.

– Közel egy hónapja kellett bezárni kulturális intézményeinket a koronavírus-járvány miatt, így elveszett annak a lehetősége, hogy közös kulturális élményeket szerezzünk. Szerettük volna házhoz, jelen esetben erkélyhez és ablakhoz vinni a kultúrát és a szórakozást. Ezért döntöttünk úgy, hogy megkeresünk helyi zenészeket, énekeseket, és megkérjük őket, hogy vállaljanak ebben a formában fellépést. Kérésünkre nagyon sokan reagáltak, örömmel vesznek részt a programban – mondta Szabó Péter polgármester, hozzátéve, hogy a programsorozat heteken át zajlik, minél több helyszínre szeretnék elvinni.

A Szucsán Banda népzenei műsort adott, a helyszín a Tulipán utcai tömbbelső volt, egy órával később pedig Kovács Aliz énekelt, a helyszín az Újtemplom utcai tömbbelső volt. Mindkét helyszínen vidám, könnyedebb hangvételű dalok csendültek fel. A rendhagyó zenei élményt tapssal köszönték meg a lakók.

Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal
Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal

A sorozat következő koncertjei 2020. április 16-án lesznek hallhatók ismét két helyszínen. Ezúttal a C four G együttes ad minikoncertet, első állomásként 18 órakor a Fenyves utca – Árnyas utcai tömbbelsőben (játszótér környéke), majd második állomásként 19 órakor a Pollack Mihály utcai tömbbelsőben (tízemeletes tömb előtti játszótér környéke). A szervezők kérnek mindenkit, hogy a szükséges óvintézkedéseket tartsák be, maradjanak otthon, hallgassák a zenét az ablakokból és az erkélyekről. A nem ott lakók a Paksi Hírnök-TelePaks facebook oldalán 18 órakor élő közvetítés útján hallgathatják a koncertet.