Sokan voltak kíváncsiak az ASE kosárlabdacsapatára

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

A Kaposvár elleni, március hetedikei bajnoki óta nem volt kosárlabda-mérkőzés a Gesztenyés úti csarnokban, így nem volt meglepő, hogy több százan voltak kíváncsiak az újjáalakult NB I/A-s csapat első edzőmérkőzésére. A vendég NB I/B-s Vasas nagyon fiatal kerettel érkezett, a rutint a paksi csapatban több mint egy évtizedet lehúzott Medve Máté képviselte. A piros-kékek vezetőedzőjét is sokan ismerhették, Faragó Péter a 2010/2011-es szezonban játszott az Atomerőmű csapatában.

Magyar kezdő ötöst küldött a pályára Braniszlav Dzunics, az első pontokat Kovács Ákos, Valerio Bodon és Eilingsfeld János szerezték. Pár perc elteltével aztán sorra pályára léptek a légiósok, és a fiatal magyar játékosok is. Már az első negyedben tíz pont fölé nőtt a paksi előny, annak ellenére, hogy látszott az összeszokottság hiánya. Belőtte magát Kevin Capers és Eilingsfeld, aki a támadó lepattanókat is sorra szedte, de nem dőlhettek hátra, a vendégek rögtön kihasználták a lehetőségeiket, sokszor szemnek is tetszetősen járatták a labdát.

A harmadik negyed elején csökkentette hátrányát a Vasas, de egy gyors sorcsere és egy nyolc-nullás széria után 67-43-at mutatott az eredményjelző. Nem csökkent az iram az utolsó felvonásban sem, a hazaiaknak ekkor már többször is sikerült két-három passzos gyors akcióból pontokat szerezniük. Capers ötödik tripláját is beszórta, Kovács Ákos ziccert, majd büntetőt értékesített, magabiztos győzelem lett a vége.

Atomerőmű SE – Vasas SC 94-63 (25-14, 24-17, 23-17, 22-15). Kovács Ákos 10/3, Pajor Dávid, Kis Raúl 2, Valerio Bodon 9, Velkey János 5/3, Ian Baker 9/6, Winston Shepard 11, Eilingsfeld János 15/3, Kalmár Viktor 2, Lóránt Péter 7, Justin Jackson, Kevin Capers 24/15.