Két témában tájékoztatott a városi főépítész

Kirizsné Buják Marianna városi főépítész. Fotó: Molnrá Gyula/Paksi Hírnök
Kirizsné Buják Marianna városi főépítész. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

– A védett épületek felújításával kapcsolatos pályázatot meghirdeti Paks Város Önkormányzata a második félévben is – jelentette be sajtótájékoztatón Kirizsné Buják Marianna városi főépítész. Elmondta, hogy a pályázati anyag 2020. szeptember 30-tól lesz elérhető a város honlapján, a beadási határidő 2020. november 2. Kitért arra, hogy a képviselő-testület a pályázati keretösszeget a korábbi 3,5 millió forintról 10 millióra emelte, valamint az odaítélhető maximális támogatás összegét a korábbi duplájára, ami a műemléki védelem alatt álló épületek esetében így 4 millió, a helyi egyedi védelem alatt vagy helyi védett területen álló ingatlanok estében pedig 2 millió forint. Az egyéb feltételeken is javítottak: egy alkalommal lesz lehetőség hiánypótlásra a benyújtott pályázatokkal kapcsolatban. Az elbírálásnál előnyt élveznek azok a pályázók, akik teljes körű felújításban gondolkodnak.

Kirizsné Buják Marianna újságírói kérdésre elmondta, hogy a pályázati kiírást, a keretösszeget és az elnyerhető támogatás mértékét azért módosította korábban a testület, hogy növeljék a pályázó kedvet, ami az utóbbi években alábbhagyott. – Ösztönözni szeretnénk az ingatlantulajdonosokat a rekonstrukciókra a helyi értékek védelme, a védett épületek megújulása érdekében – összegzett a főépítész.

A védett épületek felújításával szépül a városkép is. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök illusztráció
A védett épületek felújításával szépül a városkép is. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök illusztráció

Kirizsné Buják Marianna arról is tájékoztatott, hogy korábban többször módosította Paks Város Önkormányzata a településrendezési eszközeit az atomerőmű-építésre felkészülve. Jelenleg a konkrét beruházások előkészítése zajlik, aminek során a településrendezési eszközök korrekciója is szükségessé vált. A fejlesztés egyik kiemelkedően fontos területe a várost érintő utak tervezése, amit a NIF Zrt. megbízásából hat különböző cég végez. A tervező cégek elérhetővé tesznek egy-egy bemutatót a közeljövőben a város honlapján, melyekkel kapcsolatosan kérdéseket, észrevételeket tehet majd a lakosság az ott megadott elérhetőségeken.