Kikapott az ASE Kecskeméten

A jövő heti bajnoki rajt előtt újabb edzőmérkőzést játszott az Atomerőmű SE NB I/A-s férfi kosárlabdacsapata. Braniszlav Dzunics tanítványai Kecskeméten léptek pályára, és gyenge második félidei játékkal húszpontos vereséget szenvedtek. Eilingsfeld János kisebb sérülés miatt nem lépett pályára.

Jól indult a találkozó a paksiak számára, 1-8-ra elléptek Lóránték. Nem tudott közelebb jönni a hazai csapat, sőt tovább nőtt az előny, hat perc elteltével Justin Jackson közelije után 7-19-et mutatott az eredményjelző. Ezután azonban nem rövid, hanem hosszú zárlat következett. Hiába kért időt az ASE, a KTE tizennyolc pontot szórt nem egészen négy perc alatt, míg a piros-kékek erejéből három pontra futotta.

A második felvonás elején kevés pont esett, a hazaiak tartották előnyüket, minden paksi találatra jött a válasz, tizenöt perc elteltével 33-31-re vezettek a lila-fehérek. A lepattanószedésben és pontokban is kezdte utolérni ellenfelét az ASE, a 19. percben Kovács Ákos kettesével a vezetést is átvette, de az utolsó találatot a Kecskemét szerezte.

A nagyszünet után percekig fej fej mellett haladtak a felek, de a lepattanókat ismét a hazaiak szedték jobban, a negyed közepére pedig meglett az ötödik személyi hibája is a paksi csapatnak. Fokozatosan elhúzott a KTE, a huszonkilencedik percben tíz pontra nőtt a hazaiak előnye, de egy Shepard triplával csökkentette hátrányát az ASE.

Az utolsó negyed elején 8-0-s szériával indított a Kecskemét, és nagyon ellépett, a harmincötödik percben 79-59-et mutatott az eredményjelző. Tetszés szerint szerezte pontjait a hazai csapat, és a palánk alatt is ők voltak az urak. A vége fölényes lila-fehér siker lett.

KTE-Dunaaszfalt – Atomerőmű SE 90-70 (25-22, 18-20, 21-14, 26-14).

A kép illusztráció. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök
A kép illusztráció. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök