A harmadik negyedben eldőlt

Zalaegerszegen lépett pályára bajnoki mérkőzésen az Atomerőmű SE NB I/A-s férfi kosárlabdacsapata. A keretből hiányzott Lóránt Péter sarok-, Valerio Bodon Vincent boka-, Pajor Dávid boka-, és Kalmár Viktor térdsérülés miatt. A hazaiak hosszú vereségsorozatban voltak a meccs előtt, számukra, különösen az edzőjük számára, létkérdés volt a győzelem.

Álmosan kezdte a meccset az ASE, két és fél perc eltelte és 4-0-s hazai vezetés után Shepard talált be közelről. Csatlakozott hozzá Capers és Jackson is, a negyed közepén 8-9-et mutatott az eredményjelző. Ezután felváltva estek a kosarak, majd a hetedik percben Eilingsfeld repült be vagy három méterről és zsákolt egy nagyot. A hátralévő időben Baker is beszállt a gólgyártásba, triplájával hat ponttal lépett el a paksi csapat.

A második felvonás elején szintén a paksi „kis” ember talált be, utána azonban egy 7-0-s hazai roham következett, és máris egy pontra olvadt a paksi előny. Ekkor több rossz passz, rossz döntés jellemezte az ASE játékát, az ötödik perc elején egyenlítettek a kék-fehérek. Összekapták magukat Eilingsfeldék, a magas ember és Baker dupláival, majd Shepard és Pupp tripláival, egy 10-0-s rohammal elléptek. Csipkedte magát a vendéglátó, és az utolsó két találatával öt pontra felzárkózott a huszadik perc végére.

A harmadik negyed elején lerohanta ellenfelét az Atomerőmű, négy perc alatt 12-0-s szériával, benne nyolc Capers ponttal elhúzott, 35-50-et mutatott ekkor az eredményjelző. Hiába kértek időt a vendéglátók, Kovács Ákos távoli, majd Baker közeli találata révén 22 pontra nőtt a különbség a két csapat között. Ezután kicsit visszavett a tempóból az ASE, faragott a hátrányából a ZTE, de az utolsó találatot Kis Raul szerezte távolról.

Eilingsfeld hárompontosa indította az utolsó felvonást, ami után két kosarat is szereztek a hazaiak, de Jackson és Baker gyorsan lehűtötték a lelkesedésüket, visszaállt a húsz pont körüli különbség a két csapat között. A végjátékban tetszés szerint szerezte pontjait az ASE, és megérdemelt, nagyarányú győzelmet aratott.

Zalakerámia ZTE KK – Atomerőmű SE 66-93 (15-21, 18-17, 16-28, 17-27).
ASE: Shepard 15/3, Baker 25/9, Jackson 9/3, Gulyás -, Kovács Ákos 7/3, Eilingsfeld 14/3, Pupp 3/3, Capers 17/6, Kis Raul 3/3, Velkey-.

A kép illusztráció. Fotó: www.pixabay.com
A kép illusztráció. Fotó: pixabay.com