Alig volt hatással a járvány az áramfogyasztásra

A koronavírus okozta áramfogyasztás-csökkenés mindössze egy százalék körül alakult 2020-ban, ráadásul az utolsó negyedévben már növekedést mutatott az előző évhez képest. – A trendek tanúsága szerint 2021 ismét rekordokat dönt majd, hívta fel a figyelmet Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója.

Fotó: Paks II. Zrt.

A hazai villamosenergia-felhasználás csak átmenetileg csökkent a koronavírus-járvány első hullámának időszakában – elemezte a MAVIR Zrt. honlapján közzétett adatokat Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója. Az éves adatokat tekintve elmondható, hogy a pandémia okozta áramfogyasztás-csökkenés mindössze 1,15% volt 2020-ban. Az utolsó negyedévben pedig a fogyasztás kismértékben meg is haladta a 2019-es értéket. Az is jellemző adat, hogy a téli csúcsfogyasztás 7095 MW-os értéke csupán 10 MW-tal maradt el a 2019 utolsó hónapjában regisztrált történelmi rekordtól.

Az elmúlt évekhez hasonlóan 2020-ban is a paksi atomerőmű volt az áramtermelés legfőbb bástyája, hiszen a hazai áramtermelés mintegy felét (47,98%), a fogyasztás több mint harmadát (35,57%) biztosította. – Ahogy arról a sajtó is beszámolt, tavaly nyáron a hazai naperőművek névleges összkapacitása meghaladta az atomerőműét. Ugyanakkor látni kell, hogy amíg Paks a hét minden napján, 24 órában termel, addig a naperőművek termelése időjárás- és napszakfüggő. Beszédes adat, hogy a hasonló kapacitás ellenére a naperőművek csupán 4,8%-kal járultak hozzá a villamosenergia-termeléshez. Ez a nukleáris alapú termelés egytizede – hívta fel a figyelmet Mittler István.

A koronavírus-járvány miatt az előző évhez képest valamelyest csökkent az áramimport 2020-ban, ugyanakkor az év tizenkét hónapjából hatban meghaladta a behozatal részaránya az előző évit. Tavaly is fogyasztásunk több mint negyedét külföldről fedeztük. – A pandémia alatt is bebizonyosodott, hogy veszélyhelyzetben minden ország elsőként saját lakosságáról gondoskodik, elég csak felidézni az egészségügyi maszkok nehézkes beszerzését az első hullám során. A magas import ezért is jelent kiszolgáltatottságot és komoly kockázatot – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató. Ahhoz, hogy a villamos energia minél nagyobb hányadát az országhatárokon belül termelhessük meg, a 2030-as években üzemideje végére érő atomerőmű helyébe lép a két új paksi egység.

Mittler István arra is rámutatott, hogy uniós szinten több mint egy éve hazánkban a legalacsonyabb a lakossági áramár. – Magyarországon, ahol a fogyasztás harmadát biztosítja a paksi atomerőmű, 37 forintot fizetünk kilowattóránként. Ezzel szemben az atomenergiát elutasító Németországban az ár átszámítva 118 forint volt decemberben.

(X)