Irodaépület és szervizcsarnok épül a buszközlekedéshez

Irodaépület és szervizcsarnok épül az elektromos buszközlekedés kiszolgálására. Az erről szóló kivitelezési szerződést ma (03.01.) írták alá Szántó Zoltán, Paks alpolgármestere és Hámori Szabolcs, a HGT Invest Kft. ügyvezetője.

– Február elsején elindult az elektromos közösségi közlekedés Pakson. A menetrend szerinti buszjáratok elindításához szükséges felkészülés már tavaly zajlott, ez magában foglalta a töltőinfrastruktúra kiépítését, illetve az új telephely alkalmassá tételét a járatok üzemeltetéséhez. Süli János miniszter segítségének köszönhetően tavaly év végén forrást kapott az önkormányzat irodaépület és szervizcsarnok építéséhez, amivel teljeskörűen biztosítottá válik a menetrend szerinti közösségi közlekedés legmagasabb szakmai színvonalú működtetése – összegzett Szántó Zoltán alpolgármester a szerződéskötésen.

Hámori Szabolcs, a közbeszerzési eljárásban nyertes HGT Invest Kft. ügyvezetője kiemelte a szerződéskötésen, hogy zöldmezős beruházásként építik meg az irodaházat és szervizcsarnokot, amelyek meg fognak felelni a jelenlegi és jövőbeni elvárásoknak. Hozzátette, hogy szeretnék mielőbb megkezdeni a kivitelezést, aminek időtartama a munkaterület átvételétől számított 270 nap.

Az irodaépületben a Paksi Közlekedési Kft. munkatársai kapnak helyet. A földszinten a sofőröknek, illetve a szervizben dolgozóknak biztosítják a szükséges helyiségeket (öltözők, vizesblokkok, tartózkodó), valamint a szervizhez kapcsolódó helyiségek (raktár, iroda), illetve ügyfélszolgálat kerülnek kialakításra. Az emeleten irodák, a diszpécserszolgálat, tárgyaló és teakonyha kapnak helyet. A szervizműhelyben két busz egyidejű szerelésére lesz lehetőség. A szervizcsarnokhoz kapcsolódóan mosót is kialakítanak a buszoknak. Az elektromosbusz-szerviz könnyűszerkezetes, szendvicspanelekkel borított építmény lesz, míg az irodaépület falazott monolit szerkezetekkel merevített, lapos tetős kialakítású épület. Az irodaépület több mint 400, a csarnok 200, a buszmosó közel 100 négyzetméter hasznos alapterületű lesz.

A szerződéskötésen az is elhangzott, hogy az építkezés semmilyen módon nem akadályozza majd a jelenlegi működést. A beruházás értéke közel nettó 299 millió forint, a forrás a PIP Np. Kft.-től érkezett a megvalósításra.

Szántó Zoltán, paks alpolgármestere (b.) és Hámori Szabolcs, a HGT Invest Kft. ügyvezetője (j.) a szerződéskötésen. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök