Hazai pályán is vereség

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

A rájátszás második fordulójában a Gesztenyés úti sportcsarnokban fogadta a Szegedet az ASE. Az első mérkőzésen 105-83-as vereséget szenvedtek Kovács Ákosék, akkor esélyük sem volt a győzelemre. A mai meccs előtt Braniszlav Dzunics vezetőedző tömören annyit mondott: Jó védekezés kell, ha nyerni akarunk. A mérkőzés előtt dr. Sólyom Bódog, a megyei szövetség elnöke adta át a Tolna megye legjobb férfi kosárlabdázójának járó kupát Eilingsfeld Jánosnak, a legjobb edzőit pedig Braniszlav Dzunicsnak.

Az első percekben felváltva estek a kosarak, Lóránt távolról és közelről is betalált, ebben az időszakban a paksi csapat védekezése is rendben volt. Az ötödik percben időt kért Braniszlav Dzunics, egy vendég tripla után 9-15-öt mutatott az eredményjelző. Nem sikerült ezután sem lefékezni a Szegedet, tovább nőtt az előnyük, 11-22-nél úgy tűnt, hogy megismétlődik az első meccs forgatókönyve. Jött azonban Paige, és két büntetővel, majd egy hárompontossal hat pontra csökkentette az Atom hátrányát, a nyolcadik percben időt is kért Szrecsko Szekulovics. Nem zavarta meg a piros-kékek ritmusát a rövid szünet, feljavult védekezéssel, Jackson és Eilingsfeld pontjai révén egy 11-2-es rohammal egy kosárnyira feljöttek a tízedik perc végére.

A második felvonás nem kezdődött el, mert a bejárattal szembeni palánk mellett esővíz hullott a pályára, és a parkett balesetveszélyessé vált. A bírók és az ellenőr a szövetséggel konzultálva először egyórás szünetet rendeltek el, végül hosszas egyeztetés, tanakodás után (elállt az eső, elvonultak a felhők, a mennyezetről sem érkezett „utánpótlás”), fél kilenckor folytatódott a mérkőzés.

Eilingsfeld egyenlített, de rögtön jött a válasz, majd az ASE palánk alatt paksi bedobásból eladott labdából szerzett könnyű kosarat a Szeged. A harmadik perc elején 24-32-nél időt kért Braniszlav Dzunics, aminek köszönhetően egy darabig állandósult a két csapat közti különbség. Aztán a hatodik perc elején tíz fölé nőtt a kék-fehérek előnye, a hazaiak rossz dobásainak, kihagyott ziccereinek, eladott labdáinak köszönhetően tovább nőtt a két csapat közt a különbség. A nyolcadik perc végén a szegedi kispad kapott technikai büntetést, amit Shepard értékesített. Ennek ellenére tovább robogott a Tisza-parti társaság, és komoly előnyt szerzett a huszadik perc végére.

A harmadik felvonás elején ott folytatódott a játék, ahol két perccel előtte abbamaradt, az ASE kínlódott, szenvedett, a Szeged pedig könnyedén növelte előnyét. A húsz pont feletti vendégelőny állandósult, leginkább a nagyon rossz paksi helyzetkihasználásnak köszönhetően. A harmincadik perc végére szinte behozhatatlan előnyt szerzett a Szeged.

Az utolsó tíz percben egy felszabadultan játszó Szeged és egy hitehagyott ASE volt a pályán, a végén mind a két oldalon lehetőséget kapott az összes játékos.

Atomerőmű SE – Naturtex-SZTE-Szedeák 69-92 (22-24, 18-32, 14-22, 15-14).
ASE: Jackson 7, Lóránt 11/3, Kovács Ákos -, Eilingsfeld 12, Capers 6, Valerio Bodon 7/3, Kis Raul -, Paige 12/6, Velkey 3, Shepard 8, Gulyás -, Pupp 3/3.

Jan Pavlik: A Szeged megmutatta nekünk, hogy kell játszani a rájátszásban. Szétestünk a hosszú szünet után, és nem találtuk az ellenszert. Ez nem az igazi arcunk, bízom benne, hogy Szegeden megnehezítjük a dolgukat.

Eilingsfeld János: Nagyon jól játszott a Szeged, ebből a hosszú szünetből ők jöttek ki jobban, mi dekoncentráltak voltunk, lejátszottak bennünket a pályáról.