Remekül sikerült a TEIT-nap

Madocsa volt a hagyományos TEIT-nap házigazdája 2021-ben. A Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás rendezvénye előadásokkal, színpadi produkciókkal, kvízjátékkal várta a TEIT településeiről érkezőket.

A Covid-19 járvány miatt egy év kényszerű kihagyás után Madocsán tartotta hagyományos TEIT-napját a Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás. – Újragondolták és sok új elemmel egészítették ki az évente visszatérő programokat – mondta dr. Filvig Géza elnök köszöntőbeszédében. Kiemelte, hogy egy-egy ilyen alkalom lehetőséget teremt arra, hogy a tagtelepüléseken élők új információkkal gazdagodjanak a társulás számára kiemelten fontos nukleáris témában.

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

Baksa Ferenc, a házigazda település polgármestere szerint rég várt pillanat ez Madocsa életében. Azt mondta, hogy az igazi fordulópont még 2019-ben volt, akkor ugyanis a település hosszú várakozás után csatlakozhatott a TEIT-hez, de a mostani alkalom is kiemelkedő, hiszen meg tudják mutatni magukat, fel tudják vonultatni azokat az értékeket, amelyeket őriznek, ápolnak. Rég nem volt közösségi rendezvény a járványhelyzet miatt, most alkalmuk volt arra is, hogy személyesen találkozzanak, kifejtsék a véleményüket, kapcsolatokat teremtsenek – tette hozzá. Kitért arra is, hogy sok madocsai dolgozik Pakson az atomerőműben, és abban bízik, hogy a Paks II. projektben is sokan jutnak majd munkához, lehetőséghez.

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

Süli János, a Paks II. beruházásért felelős tárca nélküli miniszter a fiatal korosztályt szólította meg köszöntőjében. Arra buzdította a gyerekeket, hogy tanuljanak, válasszanak olyan szakmát, ami lehetővé teszi, hogy az épülő atomerőműben dolgozhassanak. Nem kell mindenkinek mérnöknek lenni, egy jó szakma is biztos megélhetést jelent – mondta, hozzátéve, hogy az új blokkok, amelyek 2029-ben, illetve 2030-ban lépnek kereskedelmi üzembe, hatvan évig működnek majd, és megfelelő távlatot jelentenek az ott dolgozóknak. Köszöntőjében beszélt arról is, hogy heteken belül – várhatóan szeptember végén – megkaphatják a létesítési engedélyt, amelynek birtokában elkezdődhet majd a főépület kivitelezése.

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

A rendezvényen egész nap gyermekprogramok, felnőtteknek szóló kvízjátékok, színpadi előadások várták a résztvevőket. Bemutatkozott például a Madocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület, és twistelni tanította a TEIT-településeiről érkező gyerekeket Mihályi Réka Fonogram-díjas énekes is. Az érdeklődők az RHK Kft. képviselőjétől tájékoztatót hallgathattak meg a kiégett kazetták átmeneti tárolójának folyamatban lévő bővítési munkálatairól. Idén először rendeztek polgármesteri talk show-t, ahol a települések hétköznapjai mellett alkalom nyílt szót ejteni a TEIT szakmai munkájáról is.

A program zárásaként a TEIT alelnöke, Gáncs István mondott beszédet. A korábbinál kompaktabb, tartalmasabb rendezvényre várták a tagtelepüléseken élőket. – A szakmaiságra, az összekovácsolódásra fókuszáltunk – fogalmazott. Hozzátette, a tapasztalatok, visszajelzések azt igazolják, hogy jó döntés volt, a visszajelzések alapján a 2021-es TEIT-nap remekül sikerült.

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks