Moszkvában tárgyal a Paks II. projektről Szijjártó Péter

Moszkvában tárgyal a Paks II. projektről a Roszatom vezérigazgatójával a külgazdasági és külügyminiszter. Az MTI beszámolója szerint Szijjártó Péter kedden (10.12.) utazott Moszkvába. Indulás előtt arról beszélt, hogy jól haladnak a Paksi Atomerőmű bővítésének előkészítő munkálatai, és a következő időszakban a kivitelező tíz újabb tervet és engedélykérelmet fog benyújtani az illetékes hatóságoknak.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a miniszter arról számolt be, hogy Moszkvában Alekszej Lihacsovval, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatójával egyeztet a munkálatok pontos menetrendjéről. Fontosnak nevezte, hogy sikerüljön tartani az előzetes terveket, s így Magyarország teljesíteni tudja az európai klímacélokkal kapcsolatos vállalásokat. A nukleáris energia „tiszta, olcsó és biztonságos előállítási módja az energiaszükséglet fedezésének” – hangsúlyozta ennek kapcsán.

Szijjártó Péter elmondta, hogy jól haladnak az előkészítő munkálatok, ugyanis a kivitelező már 519 engedélyt megszerzett, köztük a környezetvédelmi és a telephely-engedélyt.

– Tavaly elkészült a több mint 300 ezer oldalas létesítési engedélykérelem, amellyel kapcsolatban az Országos Atomenergia Hivatal nemrég hiánypótlást rendelt el. Ezt a következő hónapokban természetesen el fogjuk végezni, és ezzel párhuzamosan benyújtunk tíz újabb tervet és engedélykérelmet, például az alaplemezre és a reaktortartályra vonatkozóan – közölte. Tájékoztatása szerint emellett huszonhat épület felépítésére már jóváhagyták az engedélyt, ezek közül ötnek már zajlik is az építése.

A külgazdasági és külügyminiszter rámutatott, hogy Magyarország csaknem negyven éve használ atomenergiát, amellyel kapcsolatban kifejezetten pozitívak a tapasztalatok az elmúlt időszakból. Ez ugyanis hozzájárult a környezet védelméhez, a rezsicsökkentés vívmányainak fenntartásához, illetve az ország energiaellátásának biztosításához, ezért is döntöttek úgy, hogy növelik a nukleáris energia részarányát a magyar energiamixben.

Hozzátette, Alekszej Lihacsovval arról is tárgyalnak, hogy a Magyarországon létrejött oktatási-képzési kapacitásokat milyen módon lehet egy nemzetközi rendszer részévé tenni. Erre szerinte azért lenne szükség, hogy ha valahol a világban atomerőmű építésébe kezdenek, akkor az annak működtetéséhez szükséges mérnökök, szakemberek képzése legalább részben Magyarországon történjen. Emlékeztetett arra, hogy a kormány legutóbb Bangladessel kötött ilyen megállapodást, és hasonlóról tárgyal Egyiptommal is.

Látványterv. Forás: Paks II. Zrt.