Támfalat építettek a dunakömlődi tagóvodánál

Szabó Péter, Paks polgármestere. Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

– Az udvar hátsó részén volt egy körülbelül húsz méteres sáv, amit omlásveszély miatt nem használhattak, illetve a lösz magaspartról nagy esőzésekkor sár és omladék jött le az udvarra. A támfal megépítésével a Paksi Napsugár Óvoda dunakömlődi tagóvodája visszakapta az eddig kerítéssel elzárt területet – mondta Szabó Péter polgármester helyszíni bejáráson. Hozzátette, hogy a kerítés addig még marad, amíg a frissen vetett fű megerősödik.

Spiesz József önkormányzati képviselő. Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

Spiesz József, a nyolcas választókörzet képviselője, a dunakömlődi településrészi önkormányzat elnöke azt mondta, hogy az óvodások szülei nagyon örülnek annak, hogy a beruházás révén bővült a tagóvoda udvarának területe. Hozzátette, hogy kialakítanak még egy övárkot, ami a legnagyobb esőzések idején is megakadályozza a csapadékvíz lezúdulását a dombról. Arról is tájékoztatott, hogy a plébánia épületénél hasonló probléma adódott, támfalszakadás történt. – A plébániaudvar közösségi tér, például nyári tábor és az adventi udvar programsorozat helyszíne. Az egyéni képviselői keretemet ennek a problémának az orvoslására fordítom, az építés várhatóan még idén megtörténik.

Molnár Adrienn tagóvoda-vezető. Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

Molnár Adrienn, a dunakömlődi tagóvoda vezetője elmondta, hogy minden kérésüket figyelembe vette a munkálatok során a kivitelező, így nem volt probléma a gyerekek óvodába járásával, sőt a műszaki átadás alkalmával a cég udvari játékokkal lepte meg az ovisokat. Az udvarunk bővült, és már nem okozhat gondot a csapadék. – A terep alkalmas lesz télen szánkózásra, amit már várunk, tavasszal pedig szeretnénk festéssel díszíteni a támfalat – jegyezte meg. Kiemelte, hogy a beruházás révén megnyílt a lehetőség az udvar fejlesztésére, valamint a tagóvoda bővítésére.

Szabó Péter polgármester és Fülöp István, az Alisca Bau Építőipari Zrt. vezérigazgatója július közepén írták alá a kivitelezési szerződést. A cégnek hatvan napja volt a durván negyven méter hosszú, kettő és három és fél méter között változó magasságú, zsalukő támfal megépítésére, amivel határidő előtt elkészültek. A beruházás értéke közel bruttó 35 millió forint volt, amiből 13 millió forintot pályázati úton biztosított a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány.

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks