Jó napot, mi újság? – Dr. Bátai Mária

A gyerekektől kapott szeretet tartotta lendületben munkájában dr. Bátai Mária gyermekorvost, aki negyvenhét év gyógyítás után, idén tavasszal vonult nyugállományba. Harminchárom évig Pakson a kettes számú gyermekháziorvosi körzetben dolgozott. Munkája elismeréseként állami kitüntetésben részesült.

Dr. Bátai Mária kissé megilletődve, de mosolygósan üdvözölt. Mindjárt a beszélgetésünk elején megjegyezte, hogy nem érti, mi ez a felhajtás körülötte, először a nyugdíjba vonulása, majd a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetése miatt. Utóbbit a Pakson élő gyermekek és fiatalok gyógyítása, illetve egészségének megőrzése érdekében végzett fáradhatatlan munkája elismeréseként kapta. – Meghatódtam, amikor felhívtak. Hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy így is elismerik a végeken dolgozó „kisemberek” munkáját is, mint amilyen egy kisváros gyermekorvosa – fogalmazott a doktornő, aki negyvenhét évig gyógyította a gyermekeket.

Dr. Bátai Mária. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök

– Paks előtt más településeken is praktizáltam. Imádtam a munkámat, de mostanra elfáradtam. A rendelések alatt előfordult, hogy hatvan-hetven beteget is elláttam. Nagyon oda kellett figyelni, és gyorsan kellett dönteni. Ez nagy felelősség. A koronavírus-járvány kitörésekor úgy határoztam, befejezem. Van egy kardiológiai betegségem, ami miatt a magasabb kockázati csoportba tartozom, ekkor vált egyértelművé számomra, hogy nem folytatom tovább a gyógyítást – mondta, hozzátéve, hogy hetvenegy éves, a kicsiktől kapott szeretet tartotta addig lendületben, általuk tudta megőrizni a fiatalságát. Lelkiismeretes, aggódó személyiségként írja le magát, akinél a gyógyítás nem ért véget a munkaidővel, a kis betegek állapotáról mindig naprakész információkkal rendelkezett. Arról is beszélt, hogy munkája során a város támogatását is élvezte. – Az önkormányzati tulajdonú épületben lévő rendelőért nem kellett bérleti díjat fizetni, Paks Város Önkormányzata minden évben a költségvetésből nagyobb összeggel támogatja a vállalkozó háziorvosokat is, és a veszélyhelyzet okán az iparűzési adót is elengedik – összegzett a doktornő.

Arra a kérdésre, hogy miért választotta az orvosi pályát, párás tekintettel árulta el: általános iskolai osztályfőnöke beszélte rá a szüleit, hogy taníttassák tovább. – A pécsi Leőwey Klára Gimnázium egészségügyi osztályába kerültem, tanultunk latint, és a környező kórházakba jártunk gyakorlatra. Egyértelmű volt, hogy az érettségit követően orvosi egyetemre megyek – idézte fel. Az egyetem elvégzését követően a siófoki, majd a nagyatádi kórházban dolgozott. Példaképeként Karoliny Gizella főorvost említette meg, kitartását, lelkiismeretességét, szorgalmát pedig otthonról hozta.

Úgy látja, más betegségek vannak most jelen, mint harminc évvel ezelőtt. Kevesebb a gégehurut, de gyakrabban kell foglalkozni a gyermekkori túlsúllyal és elhízással. Utóbbi hátterében véleménye szerint a mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás állhat, ezek gyökere pedig a családban keresendő. – Első körben a szülővel kell megtalálni a hangot, ha elfogadja a javaslataimat, akkor a gyermek is követi – mondta.

Dr. Bátai Mária tehát már nem húz magára minden reggel fehér köpenyt, de azt mondta, nem unatkozik. Minden reggel – zord időjárás esetén is – kimennek a férjével mozogni az Ürgemezőre. Új szenvedélye a nordic walking. Korábban nem volt ideje sportolni, most azonban nem telik el úgy egy nap sem, hogy ne mozogna. Párjával – akivel 42 éve vannak együtt – igen tartalmas életet alakítottak ki főzéssel, olvasással, televíziózással. – Még az orvosos sorozatokat is szívesen megnézem. Hasznosnak tartom, ha a képernyőn keresztül is felhívják a figyelmet egy-egy egészségügyi problémára. Néha megjegyzem a férjemnek, hogy a tüdőt nem lehet ruhán keresztül meghallgatni, de egyébként szórakoztatónak tartom ezeket a szappanoperákat – mondta a doktornő. Két unokájukról is mesélt, akik közül az egyik még kisbaba. Minden héten felutaznak a férjével Budaörsre, hogy a néhány hónapos kisfiúra vigyázzanak, míg a kardiológusként dolgozó fiuk ügyel a kórházban. Dr. Bátai Mária elégedett az életével. Büszke arra, hogy ilyen hosszú ideig dolgozott, és oly’ sok kicsit meggyógyított. Reméli, hogy sok gyereknek és szülőnek adott hasznos tanácsot arra, miként tudják megőrizni egészségüket.