Tovább tart a mélyrepülés

Kecskeméten, a táblázat negyedik helyén álló KTE ellen játszott bajnoki mérkőzést az Atomerőmű SE NB I/A-s férfi kosárlabdacsapata, és sima vereséget szenvedett. Az előző fordulóban „hazai” pályán a végjátékban kaptak ki Kovács Ákosék, ezúttal esélyük sem volt a győzelemre, a Kecskemét közepes teljesítménnyel is biztosan nyerte a mérkőzést.

Melvin közelről talált be rögtön az elején, aztán két és fél percig nem esett be a labda egyik oldalon sem a kosárba. Ezután a hazai csapat egy triplával, büntetőkkel és egy közelivel bő egy perc alatt ellépett 7-2-re. Elkezdtek beesni a kecskeméti távoli találatok, az ASE ezzel szemben még közelről sem talált be, a nyolcadik perc közepén már tizenegy ponttal vezetett a lila-fehér társaság. Ebben a tíz percben a paksi csapat öt tripla kísérletéből egy sem talált, míg a hazaiak négyszer voltak eredményesek nyolc rádobásból.

A második felvonás elején a hazaiak tovább növelték előnyüket, az ASE több mint három perc után volt eredményes, Frank vette el a labdát Wittmantól, és dobott egy ziccert. Nagyon sok volt a hiba mind a két oldalon, és kevés találat, az első paksi hárompontos a tizenkilencedik percben, Melvin révén született. Az ötlettelen, sok hibával, eladott labdával tarkított játéknak volt az eredménye a húsz perc alatt dobott 26 paksi pont.

A harmadik negyed elején végre kezdtek beesni a paksi dobások, a hazaiak pedig kényelmesre vették a játékot, Kovács Ákos közelije után időt kellett kérniük a kecskemétieknek, a huszonötödik percben 48-39-et mutatott az eredményjelző. Egy ideig maradt a tíz pont körüli különbség, majd elég volt pár figyelmetlenség, eladott labda, és máris 61-44 állt az eredményjelzőn.

Az utolsó játékrész elejét megnyomta a KTE, hiába kért időt az ASE, a harmincnegyedik percben már 24 ponttal mentek a lila-fehérek. A hátralévő percekben Brown, Buljevic és Brzoja pontjaival sikerült kozmetikázni az eredményt.

KTE-Duna Aszfalt – Atomerőmű SE 81-71 ( 29-13, 13-13, 23-22, 16-23).
ASE: Frank 2, Brown 21/12, Pajor -, Kovács 8, Eilingsfeld 10, Brzoja 11, Orgona -, Buljevic 8, Kis -, Csizmadia -, Szalai -, Melvin 11/3.

A kép illusztráció. Fotó: Szép Zsóka/TelePaks