Új játékos az ASE csapatában

Martynas Pacevicius. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Új center érkezett az ASE NB I/A csoportos férfi kosárlabdacsapatába, a litván Martynas Pacevicius személyében. Az ötös posztos, 205 cm magas játékos 1997-ben Kaunasban született, ebben a szezonban került fel a litván első osztályba, és eddig a Prienai és a Rytas csapatainál fordult meg. Az Oroszlány elleni vesztes meccsen mutatkozott be, melyen huszonnyolc percet töltött a pályán, öt pontot és egy lepattanót szerzett. A kedd (02.01.) esti edzés előtt a Paksi Hírnöknek elmondta, hogy utánanézett a magyar bajnokságnak, a csapatnak, tájékozódott, mielőtt aláírta a szerződést. Előtte nem volt sok információja a csapatról, azt is az internetről tudta meg, hogy Paks egy kisváros. – Amikor ideérkeztem, az első edzésen kicsit meghúzódott a combom, úgyhogy fájdalmakkal játszottam végig a mérkőzést. Azóta a kezelések hatására már egész jó állapotba került a lábam, és úgy érzem, hogy a következő mérkőzésünkre teljesen panaszmentes leszek. Még csak egy mérkőzést játszottam, ebből olyan sok következtetés nem tudok levonni, de azt érzékelem, hogy ez a bajnokság elég erős lehet, ez is egy kemény összecsapás volt, rengeteget kellett futni. A következő napokban az edzéseken próbálom felvenni a ritmust, igyekszem beilleszkedni a rendszerbe. Az erősségeim közé tartozik, hogy nagyokat tudok zsákolni, eléggé atlétikus vagyok, védekezésben is oda tudom tenni magam, ezért is igazolt le az ASE – összegzett Martynas, hozzátéve, hogy a feleségével és három hónapos kisfiukkal érkezett Paksra.