Nemzetközi tornán szerepelt az U16

A bulgáriai Botevgradban rendezték az Eybel (European Youth Basketball League) közép-európai csoportjának idei első mérkőzéseit. Az Eybel központja Lettország fővárosában, Rigában található, a tizenhárom és tizenhét év közötti kosárlabdázó korosztályok nemzetközi versenyeztetését szervezi. Az Atomerőmű SE nem először vett részt egy ilyen eseményen.

Az U16-os csapat edzője, Jan Pavlik elmondta, hogy négy évvel ezelőtt már rendeztek egy ilyen tornát, és az akkori tapasztalatok alapján látták, hogy megmérettetésnek tökéletes egy ilyen sorozat, ha egy olyan csapatuk van, amelyik jó szinten teljesít. – Általában úgy szokott lenni, hogy van két-három gyenge ellenfél, ugyanennyi közepes, valamint hozzánk hasonló erőt képviselő, szóval sok mindent lehet gyakorolni, tapasztalni. Amiben mi szerepelünk, az Eybel úgynevezett közép-európai csoportja. Mondjuk ez nem teljesen igaz, mert Törökország is szerepelt benne, és angol csapatok is szoktak jönni. Amikor benevezünk, mindig két évre kapunk lehetőséget játszani, azzal a feltétellel, hogy egy hazai tornát kell rendeznünk. Most a 2006-os korosztállyal, az U16-os csapatunkkal neveztünk be, és vagy idén novemberben, vagy februárban fogjuk szervezni Pakson a tornát, ami már az U17-eseknek lesz rendezve, hogy milyen csapatok lesznek, még nem tudni, mert mindig nyáron történik a nevezés. Normális esetben ez úgy működik, hogy van egy kilenccsapatos csoport és az egyik tornán játszik a csapat négy mérkőzést, majd a következő tornán a másik négy csapat ellen lép pályára – mondta Jan Pavlik. Arról is beszámolt, hogy a bulgáriai tornán volt egy kis keverés, mert másik csoportba kerültek át, mint amelyikben odáig voltak. – A torna előtt pár nappal több csapat is lemondta a szereplést, ezért a szervezőknek improvizálni kellett. Botevgradban elég jó körülmények voltak kosárlabdában, mert maga a város olyan, mintha negyven évet utaztunk volna vissza a múltba. Míg tavaly ősszel két győzelmünk és két vereségünk volt, most mind a négy meccsünket nyerni kellett volna, hogy továbblépjünk. Sajnos az első meccsen hárompontos vereséget szenvedtünk a házigazdától – ASE – BC Balkan Botevgrad 76-79 –, ami egy jó meccs volt szerintem, de ezzel elúszott a továbbjutás lehetősége. Ezután két román csapat következett, az ACS Dan Dacian 72-61-re győzött ellenünk, a Stiinta Bucarest ellen pedig 101-87-re nyertünk. Az utolsó meccsünkön a szlovén Ajdovscinát is vertük, 84-77-re. Mind a négy összecsapásunk szoros volt, úgyhogy felkészülés, fejlődés szempontjából tökéletesen szolgálta a gyerekek fejlődését. Annak ellenére jó volt nekünk ez a torna, hogy nem jutottunk tovább, mert a hazai bajnokságban most kezdődik a főszezon, túl vagyunk az alapszakaszon, amelyet megnyertünk – összegzett az edző.

A kép illusztráció. Fotó: Szép Zsóka/TelePaks