Elvesztette a végjátékot, és ezzel a mérkőzést is az ASE

Az alapszakaszban az utolsó forduló mérkőzéseit játszották a férfi kosárlabda NB I/A csoportjában, az Atomerőmű SE csapata Pécsett lépett pályára. A házigazdák a mérkőzés előtt a táblázat utolsó helyén álltak, míg az ASE a 13., utolsó előtti pozícióban. A kiesés elkerülése érdekében nagyon fontos összecsapáson a Nyíregyháza elleni győztes keret lépett pályára, Goins még lábadozik betegségéből. A bemelegítés során Taylor megsérült, nem volt teljes értékű a játéka. Az ase.hu a mérkőzés előtt azt írta: Jan Pavlik vezetőedzőt a tegnapi napon (03.25.) a Zalaegerszegen játszott U16-os mérkőzésén kiállították, így az MKOSZ hatályos jogszabálya szerint a mai napon nem folytathatott edzői tevékenységet. A csapatot Schmidt Béla és Morgen Frigyes irányította.

A hazaiak rögtön magukhoz ragadták a vezetést, a harmadik perc végén 10-6-ra vezettek, a paksi pontokat Brzoja és Kovács Ákos szerezték. A negyed közepére Brown triplájával és Brzoja közelijével 13-11-re zárkóztak a piros-kékek, de ismét elléptek a vendéglátók, időt is kért Schmidt Béla a hetedik perc elején. Frank távolija esett be, majd Keith egy szerzett labdából dobott ziccert, megint csak két pont volt a paksi hátrány. Ahogy az egész negyedben, a következő percekben is gond volt az Atom védekezésével, két közeli, közte két távoli találattal tíz pontot dobott a Pécs, míg paksi oldalról csak Keith két büntetője érkezett válaszul.

Nagyon belekezdett a PVSK a második felvonás elején, négy perc alatt egy 15-4-es szériával 43-22-re elléptek. A paksi játékosok csak asszisztáltak ebben az időszakban. Ezután a hazaiak is elkezdtek hibázni, kimaradtak a dobásaik, és feljavult az ASE védekezése, de támadás befejezésekről ezt már nem lehetett elmondani, bő hét perc alatt összesen tíz pontot sikerült dobniuk. Az utolsó percekben a piros-kékek koncentráltak jobban, és Brown, valamint Brzoja büntetőivel 12 pontra csökkentették a hátrányukat.

A harmadik negyed két pécsi közeli találattal indult, de szerencsére nem jött a folytatás. Brzoja és Keith révén fokozatosan csökkent a hazai előny, Keith büntetői után hosszú idő óta tízen belülre – 51-42 – jött az ASE. Kovács Ákos, majd Pacevicius is eredményes volt, a negyedet Keith triplája zárta.

A záró felvonás elején Eilingsfeld és Brzoja pontjaival 55-54-re alakult az állás, de elég volt néhány kihagyott paksi ziccer, és hat ponttal ellépett a hazai társaság, az ötödik perc közepén időt kért az ASE. Brown, Eilingsfeld, Brown, majd Kovács Ákos volt a sorrend, a kilencedik perc elején már 63-64-et mutatott az eredményjelző. Elég volt azonban némi figyelmetlenség, és egy triplával, majd egy duplával 68-64-re ismét a hazaiaknál volt az előny. Eilingsfeld hárompontosa visszahozta a reményt, azonban kevés volt az idő, faultolni kellett. A pécsiek két büntetőből csak egyet értékesítettek, az ASE-nak nyolc másodperce volt, hogy egy kétpontos találattal kiharcolja a hosszabbítást. Brown vitte be a labdát a gyűrű alá, de blokkolták, véget is ért a mérkőzés.

Pécsi VSK-VEOLIA – Atomerőmű SE 69-67 (28-18, 18-16, 9-16, 14-17).
ASE: Frank 4/3, Brown 12/6, Pajor -, Keith 15/3, Kovács 10, Eilingsfeld 7/3, Pacevicius 3, Brzoja 16, Orgona NJ, Taylor -, Kis Raul NJ, Szalai NJ.

A mérkőzést a lelátóról szemlélő Jan Pavlik röviden annyit mondott a mérkőzésről: Elsősorban enyém a felelősség, hogy nem tudtam a padról irányítani a csapatot. Azt gondolom, ha képesek vagyunk az ellenfelet 23 ponton tartani egy félidőben, és ki akarjuk harcolni a bent maradást, akkor kötelesek vagyunk ezt a teljesítményt nyújtani negyven percen keresztül.

A kép illusztráció. Fotó: Szép Zsóka/TelePaks