Folytatódik a nemzetközi együttműködés, folyik a munka a Paks II. projektben

A Paks II. projekt építési-szerelési bázisán létesülő építmények több mint felére szerzett építési engedélyt a Paks II. Zrt. A hatóság öt évvel meghosszabbította a telephelyengedély időbeli hatályát – tájékoztatott Süli János. A projektért felelős miniszter elmondta, a beruházás nyugat-európai és amerikai beszállítói egyértelműen kinyilvánították, hogy folytatni kívánják az együttműködést.

Süli János. Fotó: Országgyűlés Sajtóirodája

– Azzal, hogy megkaptuk a bizalmat a további munkára, a magyar választók letették a voksukat az atomenergia és a Paks II. projekt mellett is, hiszen a kormány egyértelműen kinyilvánította, hogy az ország biztonságos energiaellátásához ez nélkülözhetetlen – fogalmazott Süli János, a Paks II. projektért felelős tárca nélküli miniszter. Kiemelte, hogy hazánk energiamixében fontos szerepet szánnak az atomenergiának, amelyet az Európai Bizottság rendelettervezete is zöldnek minősített. – A Magyarország által vállalt klímacélok teljesítése elképzelhetetlen a két új blokk nélkül. A nukleáris termelés ugyanakkor az olcsó áram garanciája is – emelte ki a miniszter.

Süli János arra is kitért, hogy az elmúlt napokban egyeztetett a Paks II. beruházás nemzetközi beszállítóival, akik arról tájékoztatták, hogy tovább folytatják a munkát a paksi projektben, hiszen az Oroszországot sújtó nemzetközi szankciók nem érintik az atomenergetika területét. – A beruházás nemzetközi együttműködésben valósul meg: a turbinát az amerikai–francia GE–Alstom, az irányítástechnikát a francia–német Framatome-Siemens konzorcium szállítja – részletezte a miniszter.

– Természetesen kollégáim is teszik a dolgukat, halad az engedélyek beszerzése. Az Országos Atomenergia Hivatal a minap öt évvel meghosszabbította a telephelyengedély időbeli hatályát az előírt feltételek változatlanul hagyása mellett. Az építési-szerelési bázison létesülő építmények több mint felére megkaptuk az építési engedélyt és a közeljövőben újabb dokumentumok kiadását várjuk, amelyek birtokában elkezdődhet a projekt második, létesítési fázisa – összegezte a miniszter. Az építési-szerelési bázis biztosítja az atomerőmű építésének kiszolgálását, az ahhoz szükséges anyagokkal, szerkezetekkel, berendezésekkel. Az atomerőmű ipari területétől északra felépülő „gyárváros” az új erőműblokkok építéséhez szükséges épületek és építmények komplexuma. Innen történik majd az építkezés kiszolgálása.

Süli János a projekthez társuló beruházásokra térve elmondta, hogy március 31-én adtak át egy közel 1600 négyzetméter alapterületű, raktározási és ipari tevékenységre alkalmas csarnokot Pakson, az ipari park területén. A létesítmény inkubátorházként helyet biztosít a projektbe bedolgozó vállalkozásoknak. Kiemelte: az érkező vállalkozásokat 21. századi körülmények fogadják a csarnokban.

(X)