Jól sikerült a „főpróba”

A férfi kosárlabda NB I/A csoportjának alsóházában az utolsó fordulóra került sor. Az Atomerőmű SE csapata a táblázat végén álló PVSK-Veolia csapatához látogatott. Az érdemi dolgok már az előző kör után eldőltek, ennek a mérkőzésnek az eredményétől függetlenül a pécsiek a 14. a paksi csapat a 13. helyen végez a középszakasz után. A mai győztes meccs sikeres ráhangolás volt a play-out-ra. A hat légiós közül ezúttal Goins kapott pihenőt.

Kovács Ákos közelről, majd középtávoltól talált be, a paksi csapat ragadta magához az irányítást. Eilingsfeld triplája után 6-8-at mutatott az eredményjelző. Mind a két csapat inkább a támadásokkal volt elfoglalva, kevesebb energiát fordítottak a védekezésre. Kovács Ákos triplája után 16-18-nál következett egy kisebb rövidzárlat, a hazaiak a nyolcadik perc közepére 22-18-ra elléptek. Nagyon hagyták élni a hazaiak magasemberét, Bírót, aki rendre üresen kapta a gyűrű alatt a labdát, s ezekből könnyű kosarakat szerzett. Pajor triplájával három pontra csökkent a hátrány, de egy 2+1-es akcióval hat pontra megléptek a fekete-fehérek, Pacevicius zsákolásával ért véget az első tíz perc.

A második negyed elején hét pontra nőtt a hazai előny, de Brown egy hármassal zárkóztatta csapatát. Pacevicius és Taylor szerezték a kosarakat, majd egy Brown dupla után időt kértek a hazaiak 40-37-nél. Egy 5-0-s pécsi széria után már Jan Pavlik hívta magához az ASE játékosait, 45-37-et mutatott ekkor az eredményjelző. Egy 6-0-s rohammal zárkózott a paksi csapat, majd Eilingsfeld közelije után már egyenlő volt az állás. Keith szerzett labdát a saját térfelén, és végig vezetve közelről dobott egy ziccert, az utolsó találatot Brzoja szerezte.

Kevés találat esett a harmadik tíz percben, de a kevésből a többet az ASE dobta. Eilingsfeld zsákolt, Taylor és Kovács Ákos triplát dobott, Pecevicius a palánk alól szerezte pontjait, és a végén még Keith is zsákolt egyet, hét pont előnnyel várta az utolsó negyedet a paksi csapat.

Hazai távoli találattal indult a záró felvonás, Frank és Kovács Ákos közelről, Kis Raul távolról válaszolt, 64-75-re alakult az állás. A negyedik perc közepén Pacevicius begyűjtötte ötödik személyi hibáját, mivel nem értett egyet az ítélettel, még egy technikai büntetést is kapott. Két triplával kapaszkodott a Pécs, de Keith közelről, Kovács Ákos távolról talált be, újra tíz pontra nőtt az ASE előnye. Az utolsó percekben Karosi is, Orgona is pályára lépett, utóbbi szerezte a paksi csapat kilencvenedik pontját.

A play-out első mérkőzésére május 7-én, Pakson, a Gesztenyés úti csarnokban kerül sor.

Pécsi-VSK Veolia – Atomerőmű SE 81-90 (29-25, 20-26, 12-17, 20-22).
ASE: Frank 2, Brown 5/3, Pajor 3/3, Keith 14, Kovács 17/9, Eilingsfeld 12/3, Pacevicius 13, Brzoja 12, Orgona 2, Taylor 7/3, Kis Raul 3/3, Karosi -.

A kép illusztráció. Fotó: Szép Zsóka/TelePaks