Európa-bajnok Pupp Noémi

Megszerezte élete első felnőtt aranyérmét Pupp Noémi a müncheni Multisport Európa-bajnokság zárónapján kajak egyes 1000 méteren. Azt megelőzően a kajak kettesek olimpiai számában 500 méteren Fojt Sárával a negyedik helyen zártak.

Magyarország szempontjából igazán sikeresnek értékelhetjük az idei Európa-bajnokságot: a magyar válogatott 14 éremmel az éremtáblázat élén végzett. Ebben a sikerben nagy szerepe volt a paksi Pupp Noéminek, aki az olimpiai 500 méteres kajak kettesek mezőnyében Fojt Sárával a negyedik helyen végzett, majd a kajak egyesek 1000 méteres versenyében maga mögé utasította a mezőnyt.

Pupp Noémi. Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

– Nehezen indult a döntő, az első 50-100 méteren csak azt láttam, mintha a többi hajó gyorsabban siklana mellettem. Aztán elkaptam a ritmust, és folyamatos tempóváltással sikerült az élre állnom, megelőzve a lengyel és a spanyol lányt. Végül, ha szorosan is, de megnyertem a futamot. Csodálatos érzés volt a dobogó legfelső fokán állva hallgatni a magyar himnuszt – mondta a TelePaks Lelátó című magazinjának augusztus 23-i adásában az Atomerőmű SE versenyzője.

Nincs megállás Noémi számára, hiszen augusztus utolsó hétvégéjén Szolnokon hét számban is rajthoz áll a magyar bajnokságban.

Dallos Tibor