Búcsúzik Pakstól Kutas Attila

Felföldi László megyéspüspök Kutas Attila paksi plébánost felmentve a helyi katolikus intézmények püspöki biztosi megbízatása alól Bólyba helyezi át szeptember közepétől. Helyére Kürtösi Krisztián bátaszéki plébános érkezik.

Kutas Attila katolikus plébános. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök
Kutas Attila katolikus plébános. Fotó: Szaffenauer Ferenc/Paksi Hírnök archív

Kutas Attila öt évig szolgált a paksi katolikus egyházközség plébánosaként. Felföldi László megyéspüspök a Baranya megyei Bólyba helyzete át a tiszteletest szeptember közepétől. Ahogy a hívek szólítják Atitiszi életében nem ez lesz az első környezetváltozás. 2001-ben kezdett Pakson, akkor csak egy évig, 2002-ig maradt a városban. Megfordult több faluban, illetve Dombóváron, majd 2017-ben ismét Paksra került. Azt mondta, hogy hálával tud elmenni Paksról, hiszen az elmúlt öt éve is megtelt gyönyörű eseményekkel. – Megköszönöm, megpróbálom felidézni ezekben a napokban, ami szép volt, jó volt, illetve azt is, ami nehéz volt és fájdalmas, mivel ezekből is tanultam és edződtem közben – mondta Kutas Attila.

Az elmúlt időszakban remek kapcsolatot alakított ki mind a kollegákkal, mind a szülőkkel. A visszajelzések alapján úgy érzi elérte a célját. – Például a katolikus óvodába járó gyermekek szüleit sikerült megérinteni, mivel rengeteg visszajelzés jött tőlük. Mindig eljöttek azokra az alkalmakra, amiket meghirdettem. Visszaigazolódott, hogy nekem a Jóisten ehhez adott karizmát, hogy a kívülállóknak tűnőket megszólítsam. Mindig izgatott, hogy aki távol van, hogyan lehet elérni és az örömről beszélni, ami az isteni kapcsolatot jelenti. Ebben én úgy érzem, az elmúlt öt évben itt nem kell szégyenkeznem – összegzett a tiszteletes.

Kutas Attila helyére Kürtösi Krisztián bátaszéki plébánost helyezte át Felföldi László, továbbá megbízta a helyi katolikus intézmények püspöki biztosi szolgálatával. A Kutas Attilával készített hosszabb beszélgetés a TelePaks kistérségi televízió Közélet közelről című magazinjának szeptember 19-i adásában tekinthető meg.