Orbán: a szankciók továbbra sem gátolják Paks II. építését

Két „húsbavágó” kérdésről, az orosz-ukrán háborúról és az energiáról tárgyalnak az európai miniszterelnökök prágai csúcstalálkozójukon, ahonnan Orbán Viktor is bejelentkezett. A miniszterelnök Facebook-bejegyzésében azt mondta, hogy az ukrán-orosz háború ügyében azt a magyar álláspontot képviselte, hogy a legfontosabb a béke, és hogy megakadályozzák az eszkalációt. – Jelenleg az események ebbe az irányba mutatnak, de nekünk tűzszünetre és tárgyalásokra van szükségünk – hangsúlyozta. Mint elmondta, arra kérte az Európai Unió nagyobb államait, hogy mindenki próbáljon tárgyalni annak érdekében, hogy a háború tovább terjedését megakadályozzák.

– Ami az energiát illeti, ott sikerült elérni az összes fontos magyar nemzeti célt – jelentette be. Hozzátette, hogy a nyolcadik csomag Magyarország számára lényeges pontokban mentesítést kapott. – A szankciós csomag nem vonatkozik sem Magyarország gázellátására, sem a nukleáris erőművekből származó energiára. Sőt lehetővé teszi, hogy Magyarország továbbra is zavartalanul építhesse Paks II atomerőművét. A kormányfő végezetül azt mondta, hogy felszólították a bizottságot, hogy miután a szankciók az egekbe lökték az energiaárakat egész Európában, haladéktalanul intézkedjen az energiaárak csökkentéséről.

Orbán Viktor miniszterelnök. Fotó: a miniszterelnök Facebook-oldala/korábbi felvétel