Egylabdás meccsen kapott ki az ASE

Kevés ideje maradt a pihenésre az Atomerőmű SE NB I/A csoportos férfi kosárlabdacsapatának, a szombati (10.08.), hazai Budapest Honvéd ellenni győzelem után, kedden (10.11.) már Kaposváron léptek pályára. A hazaiak is jó előjelekkel várták a mérkőzést, a bajnok Falco otthonából jöttek el győztesen. Nehezítette a paksi csapat dolgát, hogy sérülés miatt Kovács Ákos és Milos Grubor sem tudta vállalni a játékot.

Öt-nullával indított a hazai csapat, Atkinson egy triplával és egy duplával egyenlített. Green büntetőivel és Eilingsfeld középtávolijával négypontos előnyt szerzett az ASE, ez egy 9-0-ás sorozat volt. Eilingsfeld pontjai után 9-13-at mutatott az eredményjelző, ami után egy hosszabb kihagyás következett. Bosszantó hibák, eladott labdák érték egymást, amit azonnal kihasznált a hazai társaság, és egy 10-0-ás szériával 19-13-ra ellépett, a kilencedik percben időt kért Csirke Ferenc. Taiwo és Eilingsfeld pontjaival két pontra feljött a paksi csapat, de a negyed utolsó találatát a Kaposvár szerezte.

A második felvonás tripladobóversenyt hozott, paksi részről Pajor és Eilingsfeld kétszer-kétszer, Karosi és Green egyszer-egyszer talált be távolról a hazaiak gyűrűjébe. A somogyiak sem akartak adósak maradni, ők négyszer értek el hárompontos kosarat. Mindemellett hullámzó volt a játék, a Kaposvár többször is ellépett 3-4 ponttal, de mindig sikerült utolérni őket. Ebben a negyedben is sok labdát adott el az ASE, és többször is előfordult, hogy nem értették meg egymást a játékosok, rossz helyre ment a passz. Tizenhét másodperccel a dudaszó előtt a piros-kékek támadhattak, de ahelyett, hogy az utolsó másodpercekig járatták volna a labdát, elkapkodták, és eladták három másodperc alatt. Szerencsére a hazaiak nem tudtak élni a lehetőséggel.

A nagyszünet után sokáig 1-2 ponttal az ASE vezetett, Eilingsfeld tarthatatlan volt. Atkinson a palánk alatti szereléséért személyit kapott 51-54-nél, Csirke Ferenc reklamált, technikait kapott érte. Edwin majd Eilingsfeld talált be, 52-58-at mutatott az eredményjelző, ami után egy komoly gödör következett. Hiba hibát követett, kimaradtak a helyzetek, a vendéglátók pedig egy 15-5-ös sorozattal a kilencedik perc elején 67-63-ra átvették a vezetést. A hátralévő időben is a somogyiak domináltak, hatpontos ASE hátránnyal ért véget a harmadik felvonás.

Az utolsó negyed rosszul indult, a negyedik perc elején tíz ponttal, 77-67-re meglépett a Kaposvár, időt is kért a paksi csapat. Edwin majd Green is értékesítette büntetőit, majd Pajor dobta be harmadik tripláját, 77-74-re alakítva az állást. Küzdött, hajtott az ASE, de rengeteg volt a hiba a játékukban. Atkinson, Green és Edwin is betalált a gyűrűbe, 82-81-re zárkózott a Paks, időt kért a KKK a hatodik percben, Pajor begyűjtötte ötödik személyi hibáját, és kipontozódott. Izgalmasra sikerült a végjáték, tartotta a lépést az Atom, és Eilingsfeld közelijével egyenlített 30 másodperccel a dudaszó előtt. Egy kétpontossal ismét a hazaiaknál volt az előny, 14,1 másodperccel a vége előtt időt kért Csirke Ferenc. Az utolsó dobást Green vállalta magára, de távoli kísérlete lejött a gyűrűről.

Kaposvári KK – Atomerőmű SE 87-85 (21-17, 20-24, 30-24, 20-16).
Atomerőmű SE: Frank -, Green 15/3, Gulyás -, Pajor 9/9, Taiwo 2, Géringer NJ, Eilingsfeld 29/6, Csizmadia NJ, Edwin 16/6, Atkinson Jr. 11/3, Karosi 3/3.

A kép illusztráció. Fotó: Szép Zsóka/TelePaks