A negyedik negyedben nem tudta megtartani előnyét az ASE

A férfi kosárlabda NB I/A csoportjában az Atomerőmű SE a Sopron KC csapatát fogadta vasárnap (10.16.) a Gesztenyés úti sportcsarnokban. A vendégek eddig két összecsapáson vannak túl, hazai pályán simán verték a Debrecent, Szolnokon pedig ugyanilyen simán kikaptak. A paksi csapat két győzelem után – a sérült Kovács és Grubor nélkül – szenvedett kétpontos vereséget Kaposváron. A mai találkozón mind a két fél teljes kerettel tudott kiállni.

Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

Vendégtriplával indult a mérkőzés, Edwin közép-távoli találata volt a válasz. Eilingsfeld közelije után 4-5-öt mutatott az eredményjelző a harmadik perc elején, ami után két kétpontossal 4-9-re ellépett a vendégcsapat. Green majd Edwin értékesítette büntetőit, egy pontra csökkentve a paksi hátrányt. A frissen beállt Kovács Ákos triplájával egyenlített az ASE, ami után Atkinson Jr. és Edwin is eredményes volt közelről, 15-11-re alakítva az állást. Ezekben a percekben nem csak eredményesen, de szemre is tetszetősen játszott az ASE, Eilingsfeld és Kovács Ákos révén hat pontra nőtt az előnyük, ami Green dudaszós triplájával tovább nőtt.

Atkinson közelije után már kilenccel ment az Atom, de utána jött egy hosszabb ideig tartó gólcsend, a vendégek egy 9-1-es sorozattal feljöttek 25-24-re, időt kért Csirke Ferenc a negyedik perc közepén. Eilingsfeld süllyesztett el egy hármast, de rögtön érkezett rá a válasz. Kiegyenlített játékot láthatott a szép számú néző a következő percekben, nem tudta leszakítani a vendégeket az ASE, paksi pontra rendre érkezett válasz. Eilingsfeld büntetői után 34-28-at mutatott az eredményjelző, időt kért az SKC a kilencedik perc elején. Eredménytelen támadások következtek mind a két oldalon, majd egy távoli Valerio Bodon találattal három pontra feljöttek a kék-fehérek. Most is a dudaszóra vártak a hazaiak, Frank hármasa akkor landolt a gyűrűben, hatpontos paksi előnynél mentek a csapatok az öltözőbe.

Másfél perc alatt leamortizálta hatpontos előnyét a paksi társaság, 37-39-nél kértek időt a piros-kékek. Edwin triplájával zárkózott, Atkinson Jr. 2+1-ével egyenlített az ASE a negyedik perc végén. Átvette az irányítást a Sopron, és ellépett hat ponttal, de hamar sikerült egyenlíteni. Előbb Eilingsfeld 2+1-e, majd Edwin hárompontosa következett, 49-49-et mutatott az eredményjelző. Az utolsó percekben a Paks akarata érvényesült, Eilingsfeld kétszer két büntetőjével, Grubor hármasával, majd Kovács Ákos két büntetőjével ötpontos előnyt szereztek a harmincadik perc végére.

Az utolsó negyed elején Atkinson révén tartotta előnyét az ASE, aztán egy hármassal, majd zsinórban három közelivel átvette a vezetést a vendég. Grubor triplájával egyenlített az Atom, majd egy perccel később a szerb légiós újabb hárompontosával már a vezetést is átvette. Sajnos nem sikerült megtartani az előnyt, a pontosabban célzó vendégek visszavették a vezetést, és már nem is engedték ki a kezükből.

Atomerőmű SE – Sopron KC 75-80 (22-15, 15-16, 21-22, 17-27).
Atomerőmű SE: Frank 3/3, Green 8/6, Gulyás NJ, Pajor -, Taiwo -, Kovács Ákos 8/3, Eilingsfeld 18/3, Grubor 9/9, Csizmadia NJ, Edwin 18/6, Atkinson Jr. 11, Karosi NJ.

Csirke Ferenc: Nagyon rossz, 37 százalékos dobóteljesítménnyel nem lehet hazai pályán sem meccset nyerni, ezenkívül kulcsszituációkban nem tudtunk lepattanót szedni. Készülünk tovább, Nyíregyházán nyerni kell.

Kovács Ákos: Nincs mit szépíteni rajta, nagyon rosszul működött a támadójátékunk, nem kidolgozott, tiszta helyzetek, hanem kierőszakolt kísérletek voltak. Volt két nagyobb rövidzárlatunk, amivel visszahoztuk őket a meccsbe, amit ki is használtak.