Schilling Roger atyára emlékeztek Dunakömlődön

Schilling Roger ciszterci atya születésének évfordulója alkalmából tartott megemlékezést a Paksi Német Nemzetiségi Önkormányzat és a dunakömlődi Szent Imre Plébánia. Az emlékmise előtt gyertyát gyújtottak az atya sírjánál a dunakömlődi temetőben, a mise után pedig elhelyezték az emlékezés virágait az atya tiszteletére emelt emlékműnél.

Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

Az atya Schilling János néven született Dunakömlődön 1901. október 21-én (egyes források szerint valójában október 19-én, csak két nappal később anyakönyvezték). Felmenői Nassau-Saarbrückenből, Lodenbachból kerültek Magyarországra. Iskoláit Dunakömlődön és Pakson végezte, középiskolába a pécsi ciszterciekhez járt (Nagy Lajos Gimnázium). 1918. augusztus 14-én öltöztették be Zircen a novíciusi ruhába, ekkor kapta a Roger szerzetesi nevet. 1925. június 24-én tett örökfogadalmat, július 5-én szentelték pappá. Addigra egyetemi és hittudományi tanulmányait is befejezte, és latin-német szakos tanári oklevelet is szerzett. Először Egerben tanított, majd Budán. Közben tudományos tevékenységet is folytatott, elsősorban a magyarországi német betelepítések történetével, kiemelten szülőfaluja történetével foglalkozott. Miután 1948-ban államosították az egyházi iskolákat, Schilling Roger az Ulászló utcai Szentlélek kápolna lelkésze lett. 1951-ben papi működési lehetőségeit is megvonták. Érdeklődött a csillagászat és a lélektan iránt is, utolsó éveiben ezekkel foglalkozott. 1962. március 26-án hunyt el. Március 30-án holttestét felravatalozták a Farkasréti temetőben, beszentelték, és Dunakömlődre szállították, ahol 31-én nagy tömeg kísérte utolsó földi útjára. (Forrás: zentrum.hu)

Schilling Roger atya emlékműve. Fotó: Szép Zsóka/TelePaks

A dunakömlődi születésű Schilling Roger atya hite, tanítói, kutatói munkássága példa értékű. Egykori a szülőházának falán elhelyezett emléktábla hirdette, hogy nem feledik, aztán 2010-ben emlékművet emeltek a tiszteletére a dunakömlődi templomkertben, amit november 7-én szentelt fel Mayer Mihály megyéspüspök. Az emlékmű állításának gondolata az egyházközségben merült fel, megvalósítását a településrészi önkormányzat és a Paksi Német Nemzetiségi Önkormányzat is támogatta. Az emlékmű Szabó Ottó és Vass György munkája. Más módon is őrzik az atya emlékét: megalakulásakor, 1991-ben az ő nevét vette fel a Pro Urbe, Pro Cultura Minoritatum Hungariae és Arany Rozmaring díjakkal kitüntetett paksi fúvószenekar.