Újabb kétpontos győzelem

Az ötödik fordulóban Nyíregyházára látogatott az Atomerőmű SE NB I/A csoportos férfi kosárlabdacsapata. A hazai Sopron elleni fiaskó után adva volt a lehetőség a javításra Kovács Ákoséknak, mivel a vendéglátók a találkozó előtt még nyeretlenül álltak a táblázat alján. Csirke Ferenc vezetőedző minden játékosára számíthatott, a paksi csapat teljes kerettel vágott neki a mérkőzésnek.

Eilingsfeld közelijével indult a mérkőzés, a hazaiak két kettessel, és egy hárompontossal válaszoltak, miközben rendre kimaradtak a paksi triplák, a harmadik perc végén 7-2-őt mutatott az eredményjelző. Pajor és Atkinson révén zárkózott az ASE, azonban két hazai távoli találat után 15-6-nál időt kért az ötödik perc végén Csirke Ferenc. Öt pontra feljöttek Eilingsfeldék, de a negyedik nyíregyházi tripla után 18-10-et mutatott az eredményjelző. Kovács Ákos büntetői, Taiwo közelije és az Atom csapatkapitányának hárompontosa után a hazaiak kértek időt, de Kacsa újra betalált, megnyerte az első negyedet a piros-kék társaság.

A második felvonás elején mindkét oldalon kimaradtak a helyzetek, végül Grubor középtávolija törte meg a gólcsendet. A negyed elején a Paks vezetett, aztán egy triplával átvették a vezetést a kék-fehérek. Az ASE futott az eredmény után, többször is sikerült egyenlíteni, de a vendéglátók mindig visszavették a vezetést. A tizenkilencedik percben négygólos nyírségi vezetésnél kért időt az Atom, ami után Grubor triplája, majd Kovács Ákos kétpontosa következett, 33-34-re alakítva az állást. Az utolsó percben nem sikerült megőrizni az előnyt, egy hazai 2+1-es akcióval ért véget az első félidő.

A nagyszünet után percekig alig változott az eredmény, sorra maradtak ki a helyzetek mind a két oldalon. Aztán megérkezett Green is a meccsbe, és zsinórban szerzett hét pontjával 43-44-re alakította az állást. Eilingsfeld, majd Kovács és Grubor kétszer-kétszer volt eredményes egymás után közelről, 47-54-et mutatott az eredményjelző a huszonkilencedik perc elején. Taiwo és a paksi erőcsatár is a gyűrűbe talált közelről, nyolcpontos ASE előnnyel ért véget a harmadik negyed.

Green közép-távolija után már tíz pontra nőtt a paksi előny, amit őriztek is a harmincharmadik perc végéig. Hosszú hajrát indított a Nyíregyháza, és fokozatosan csökkentette hátrányát. Az Atom kísérletei kimaradtak, a vendéglátók pedig a 38. percben egy 14-0-ás sorozattal 65-61-re átvették a vezetést. Grubor hárompontosával kezdte a felzárkózást az ASE, aztán Eilingsfeld és Kovács Ákos is betalált, 69-69-nél vágtak neki a csapatok az utolsó percnek. Eilingsfeld egy büntetőt értékesített, az ellentámadásnál a hazai tripla kimaradt. Grubor is csak egyik büntetőjét dobta be, de ez is elégnek bizonyult, lejárt a negyven perc.

HÜBNER Nyíregyháza BS – Atomerőmű SE 69-71 (18-19, 18-16, 15-24, 18-12). Atomerőmű SE: Frank -, Green 9/3, Gulyás -, Pajor 2, Taiwo 4, Kovács Ákos 16/3, Eilingsfeld 19, Grubor 13/6, Csizmadia NJ, Edwin -, Atkinson Jr. 8, Karosi NJ.

A kép illusztráció. Fotó: Szép Zsóka/TelePaks archív