Süli János: Az értékrendem, céljaim változatlanok

Az itt élők boldogulásáért, a térség fejlődéséért, a paksi atomerőmű jövőjéért dolgozni. Ez volt és ez marad az én küldetésem – mondja Süli János. Tolna megye 3. számú választókerületének országgyűlési képviselőjét a 2022-es esztendőről kérdezte a Paksi Hírnök.

Süli János. Fotó: KDNP frakció

– Mintha ezer év telt volna el az országgyűlési választások óta, pedig csupán nyolc hónap. Mit jelentett Ön számára az eredmény?

– Rendkívül fontos visszajelzést adott arról, hogy értékelik a munkánkat. Választott képviselőnek lenni nagyon megtisztelő dolog. Őszintén hálás vagyok a sok szavazatért, amit a választások éjszakáján is elmondtam már. Felülmúlta várakozásainkat az eredmény, ami még a négy évvel ezelőttinél is jobb volt. Természetesen nemcsak a rám szavazó 63 százalék, hanem Tolna megye 3. számú választókerületének minden lakója érdekében igyekszem végezni a képviselői munkámat, ahogy tettem az elmúlt négy évben is.

– Öt évet töltött a Paks II. projekt élén, szeptember 5-én azonban kérte a felmentését. Miért döntött így?

– Örömömre szolgált, hogy szeptember végéig megkaptunk számos fontos engedélyt, soha nem a személyem volt a fontos, hanem az ügy. Én, amíg élek, a paksi bővítés ügyét szolgálom. Ha az első sorban van rám szükség, onnan, ha a háttérből, akkor onnan. Szerintem aki közelebbről látja ezt a beruházást, tisztában van vele, hogy milyen nehéz vállalkozás. Az volt a háború kitörése előtt és most pedig még inkább.

– Úgy tűnik, mintha változott volna a helyzet…

– A tévesen hozott szankciók komoly energiaválságot idéztek elő Európa-szerte. Így egyre többen látják be azt, hogy csupán ideológiai alapon nem szabad lemondani a nukleáris energiáról. Atomerőművek nélkül képtelenek leszünk kiszolgálni az igényeket. Jó hír, hogy az osztrákok keresetét elutasította az Európai Bíróság, és kimondta, hogy a projekt finanszírozása megfelel az uniós normáknak, illetve azt is, hogy minden nemzet maga dönt arról, hogyan állítja össze az energiamixét. Az úgynevezett taxonómiarendeletben is fenntarthatónak minősítette az Unió az atomenergiát. Fontosak ezek a lépések. Hazánk és a térség szempontjából szintén fontos, hogy a kormány úgy döntött, zöld utat ad az atomerőmű további üzemidő-hosszabbításának.

– Mit jelent ez a térség számára?

– Ha röviden akarok fogalmazni: munkalehetőséget, biztos megélhetést és kiszámíthatóságot jelent az 1–4. blokk további üzemidő-hosszabbítása, amit a két új blokk üzembe helyezése tovább erősít a jövőben.

– Elszakadva az atomenergiától beszéljünk a térségről. Milyen évet hagyunk magunk mögött?

– Nehéz időszakot élünk meg, de örömmel mondom, hogy vannak eredmények, hetente adtunk át a településeken felújított óvodákat, iskolákat, önkormányzati épületeket. Néhány hete avattuk fel Pakson az Alisca Bau Zrt. mintegy ezer négyzetméteres üzemcsarnokát. Novemberben Faddon tarthattunk avatóünnepséget, az egykori dohánybeváltó épületéből szálláshely lett, amely mostantól a Paks II. projekten dolgozókat várja. Épül a Duna-híd, ami közelebb hozza hozzánk Kalocsa térségét. Remélem, egy év múlva átadhatjuk, és általa szorosabbá válik majd a kapcsolat. Meg kell említenem a Tamási-Hús Kft.-t, amely az elmúlt időszakban 14 milliárdos fejlesztéssorozatot hajtott végre. Fontos szerepet játszik a térségben Európa legnagyobb biofinomító üzeme, a dunaföldvári Pannonia Bio, amely nemrégiben tartotta tízéves jubileumát, valamint Dunaföldváron maradva a Vajda Papír, ahol nemrégiben kapacitásbővítés történt. Nem tartozik a képviselői körzetemhez, de a feladataimhoz igen a Dunaújvárosi Egyetem, amely a nukleáris szakemberképzés fontos bázisává vált. Az egyetem küldetése, hogy korszerű tudással rendelkező, versenyfeltételek között is jól teljesítő, felkészült szakembereket képezzenek a hazai gazdaság számára. Van tehát feladatunk, feladatom bőven.

– Hogyan jellemezné az Ön szempontjából a 2022-es esztendőt?

– Azt mondanám, hogy már régi motoros vagyok, megszoktam, hogy a körülmények, feladatok változhatnak. Az értékrendem, hozzáállásom, céljaim azonban változatlanok: az itt élők boldogulásáért, a térség fejlődéséért, a paksi atomerőmű jövőjéért dolgozni. Ez volt és ez marad az én küldetésem. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy magam és kollégáim nevében áldott, békés ünnepeket kívánjak a Paksi Hírnök minden olvasójának, külön tekintettel azon munkatársaimra, akik most nem vehetnek részt a közösen tervezett munkában.