A NAÜ főigazgatójával tárgyalt Moszkvában a Roszatom vezérigazgatója

2023. február 9-én Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója Moszkvában megbeszélést folytatott Rafael Grossival, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatójával. A megbeszélésen áttekintették a Zaporizsjai Atomerőmű nukleáris biztonságával és fizikai védelmével kapcsolatos kérdéseket. Alekszej Lihacsov tájékoztatta a NAÜ főigazgatóját az orosz fél által ezen a területen tett lépésekről valamint azokról az intézkedésekről, amelyek és a Zaporizsjai Atomerőmű dolgozói valamint családjaik megfelelő életkörülményeinek biztosítását célozzák.

Forrás: Roszatom

Rafael Grossi a találkozón a Zaporizsjai Atomerőmű körüli nukleáris biztonsági és fizikai védelmi övezet létrehozására irányuló NAÜ-kezdeményezés eddigi eredményéről beszélt. Alekszej Lihacsov ennek kapcsán jelezte, hogy az orosz fél továbbra is kész a NAÜ főigazgatójának ezen kezdeményezésének megvalósításán munkálkodni. Ezen túlmenően érintették Oroszország és a NAÜ jelenlegi és jövőbeli együttműködésével kapcsolatos kérdéseket is és megállapodtak, hogy folytatják az egyeztetéseket.

Orosz részről a megbeszélésen részt vett Alekszandr Trembitszkij, az Oroszországi Szövetségi Környezetvédelmi, Ipari és Nukleáris Felügyelet, a Rosztyehnadzor vezetője, Igor Kirillov, az Orosz Fegyveres Erők sugárvédelmi, vegyi és biológiai védelmi erőinek főnöke, valamint Vlagyimir Masevszkij, az Orosz Nemzeti Gárda Objektumvédelmi Főigazgatóságának vezetője, továbbá Igor Visnyeveckij, az Orszországi Föderáció Külügyminisztériuma Fegyverzetellenőrzési és Nonproliferációs Igazgatóságának helyettes vezetője.

Forrás: Roszatom