Folyamatosan cserélik a szelektív hulladékgyűjtőket

Ütemterv szerint zajlik a szelektív hulladékgyűjtő edények cseréje Pakson és a környező településeken. A június 5-én indított projektben összesen 25 ezer új edényt kap a lakosság. A Paksi Hulladékgazdálkodási Kft. (PHG Kft.) tájékoztatása szerint Pakson június végén zárul a csereprogram.

Fotó: Babai István/Paksi Polgármesteri Hivatal

Sok helyen törött a kék tető jelezve azt, hogy megérett a cserére a már tíz éves kékfedelű edényzet. Többek között ezért vette kezdetét június elején az a program, amelynek részeként új szelektív hulladékgyűjtőket kap a lakosság. 25 ezer kukát cserél ki Pakson és a környező településeken ingyen a Paksi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. A munkát a szolgáltató június 5-én kezdte el, a folyamat jól halad a szolgálató cég vezetője szerint.

Ferencz Péter azt mondta, Pakson a lakosság hetven százaléka megkapta már az új edényt. A cégvezető hozzátette, Pakson június végéig befejeződik a csereprogram. Arról is tájékoztatott, hogy a társult településeken nagyjából hatvan százalék körüli ez az arány, ezen a területen két hét múlva fejeződik be az új kukák kiosztása.

Pakson egy hónap alatt 6000 új edényt helyeznek ki ingyen, a családi házas övezetekben és a lakótelepen. Szabó Péter, Paks polgármestere június elején a projektről azt nyilatkozta, a cél az, hogy megkönnyítsék a szelektív hulladékgyűjtést.

A cserét ütemezetten hajtja végre a szolgáltató. Ahol még nincs új szelektív kuka, azoktól az ügyfelektől türelmet kér a cég. A csereprogram – ahová már elért — a lakosság megelégedésére szolgált. — A visszajelzések pozitívak az új edényekről — mondta a PHG Nonprofit Kft. cégvezetője.