Az ötödik légiós is csatlakozott a kerethez

Teljessé vált az Atomerőmű SE NB I/A csoportos férfi kosárlabdacsapatának játékoskerete. Hetekig tartó jogászkodás után lezárult Derrick Woods átigazolási ügye, már több felkészülési mérkőzésen is pályára lépett. Utoljára a georgiai Duda Sanadze érkezett Paksra, aki nemzete válogatottjával Japánban szerepelt a világbajnokságon, és a legjobb tizenhat csapat közé jutottak. A következőkben a két játékos mondja el véleményét a magyar bajnokságról, új csapatáról és személyes elvárásairól.

Derrick Woods 26 éves, négyes-ötös poszton bevethető, 102 kg és 203 centiméter magas amerikai játékos. Profi karrierjét Argentínában kezdte, majd Dániába igazolt. Visszatért az amerikai kontinensre, Kanadában és Mexikóban játszott. Izraelben folytatta, ami után Észtországban is szerepelt, legutóbb a Latvian-Estonian Basketball Leagueben a Rapla csapatánál.

 

Derrick Woods. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

– Megviselt a szerződtetésed körüli hosszú procedúra?

– Nem voltam ideges, mert tudtam, hogy meg fog oldódni. Nem olyan jellegű probléma volt, ami meg tudott volna akadályozni abban, hogy ide igazoljak. Végigment ez a folyamat, én közben végig arra koncentráltam, hogy készüljek a szezonra. A fókusz teljesen a munkámon és a csapaton volt.

– Hogy érzed, milyen társaságba kerültél?

– Jól érzem magam a csapaton belül, és kifejezetten jól érzem magam az amerikai társaimmal, nagyon jó a kapcsolatunk.

– Pár magyar csapattal már találkozhattál a felkészülés során, milyennek látod őket, mire számítasz ez alapján a bajnokságban?

– Biztos, hogy a felkészülést követően az összes csapat még erősíteni fog, és jobban összeáll, de az eddigiekből azt látom, hogy nagyon sok potenciál van a csapatunkban, és sok győzelmet fogunk aratni.

Duda Sanadze 31 éves, 196 centiméter magas, 95 kilogrammos, hármas poszton bevethető, georgiai válogatott játékos. Hazájában kezdődött a pályafutása, majd az USA egyetemi bajnokságában, az NCAA-ben a San Diego Toreros csapatához került. Visszatért Európába, megfordult Szlovéniában, Olaszországban, Spanyolországban, Lengyelországban és Portugáliában, játszott az ABA Ligában és legutóbb Cipruson.

Duda Sanadze. Fotó: Molnár Gyula/Paksi Hírnök

– Mit tudsz a magyar bajnokságról?

– Azt tudom, hogy nagyon fizikális bajnokság a magyar, és ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, oda kell tenni magunkat.

– Milyennek látod a csapatot, hogy érzed magad?

– Azt elmondhatom, hogy amióta itt vagyok, úgy érzem, mintha egy kisebb családba csöppentem volna. Nagyon jól érzem magam, mind a menedzsment, mind a játékosok nagyon jól fogadtak, segítettek mindenben, úgyhogy eddig csak pozitív dolgokat tudok mondani. Jó a hangulat a csapaton belül, és ezt meg is kell tartani ahhoz, hogy együtt tudjunk működni, és jó eredményt érjünk el a pályán.

– A leigazolásodkor Csirke Ferenc vezetőedző azt mondta rólad: „remélem, hogy a nagy tapasztalatával mind a pályán, mind a pályán kívül is vezér tud lenni”. Vezér tudsz lenni?

– Nyilván vezető típus vagyok, és mindent meg fogok tenni azért, hogy a csapat csapatként dolgozzon és működjön együtt, és jöjjenek az eredmények. Egyelőre még nem emelném ki magam vezéregyéniségként, hiszen még nagyon az elején vagyunk, de ha belelendülünk, szeretném felvállalni ezt a szerepet. De a legfontosabb most az, hogy működjön a csapategység.

– Egyedül érkeztél?

– Nem, velem van a feleségem, és a hét hónapos kisfiam.