Grandiózus projekt, ezt látni kell!

Előbb dr. Zöld-Nagy Viktória helyettes államtitkár és dr. Horváth Kálmán főispán, majd Lantos Csaba energiaügyi miniszter járt a Paks II. építési területén. A döntéshozók azt is szemügyre vehették, hogyan zajlik a talajszilárdítás és hogyan készülnek a 30 méter mély cölöpök.

Fotó: Paks II. Zrt.

– Itt komoly munka folyik – összegezte látogatásának tapasztalatait Lantos Csaba. Az energiaügyi miniszter Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár, valamint Mátrai Károly Tamás, az MVM Zrt. vezérigazgatója kíséretében járt az építési területen. A látogatókat Jákli Gergely elnök-vezérigazgató és Kiss László Gábor programigazgató, illetve Vitalij Poljanyin, az ASZE Rt. alelnöke, a Paks II. építési projekt igazgatója tájékoztatta a projekt előrehaladásáról.

– Személyesen is meg akartam nézni, hogyan halad az építkezés, mert az országnak nagyon nagy szüksége van az új atomerőmű működésére – fogalmazott a miniszter. Emlékeztetett rá, hogy újabb 20 évvel meghosszabbítják a meglévő négy blokk üzemidejét. – Közben elkészülnek az új blokkok, és azt reméljük, hogy jó húsz évig párhuzamosan termel majd a hat egység és száz százalékban karbonmentes forrásból tudjuk kiszolgálni a hazai áramigényt – hangsúlyozta Lantos Csaba, aki arra is kitért, hogy a kormány elkötelezett a zöld energia mellett, ezért alapozza a fogyasztók ellátását megújuló és nukleáris energiára.

Ezt megelőzően dr. Zöld-Nagy Viktória munkaerőpiacért, munkavédelemért és foglalkoztatásfelügyeletért felelős helyettes államtitkár és dr. Horváth Kálmán, Tolna vármegye főispánja, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium és Tolna Vármegyei Kormányhivatal mintegy húsz munkatársa járt a Paks II. Atomerőmű építési területén. – Nemcsak a munkavédelmi és a környezetvédelmi kérdésekről kaptunk hasznos információkat a területbejárás során, hanem a teljes építkezésről – mondta dr. Zöld-Nagy Viktória. A helyettes államtitkár hozzátette, a projekt munkaerőpiaci és munkavédelmi szempontból is kiemelt beruházás, így hasznos volt látni, hogyan is zajlik az építkezés.

Fotó: Paks II. Zrt.

– Ez egy grandiózus projekt. Jó az, ha testközelből látjuk, hogyan épül az atomerőmű és nemcsak a dokumentációból tájékozódunk – emelte ki dr. Horváth Kálmán, a vármegye főispánja hozzáfűzve, hogy a kormányhivatal dolgozóinak főként az úgynevezett kerítésen kívüli munkák kapcsán vannak engedélyezési és ellenőrzési feladatai.

– Nemcsak a folyamatban lévő munkákról, azok technológiájáról, hanem a bennük rejlő potenciális munkavédelmi és környezetvédelmi kockázatokról és azok menedzseléséről is tájékoztatást adtunk a hatóság munkatársainak – húzta alá Kiss László Gábor. A programigazgató elmondta, hogy hamarosan átadják a betonüzemet, készül a fémmegmunkáló üzem, a porszóró, homokszóró, illetve porfestő üzemek, valamint a fővállalkozói és megrendelői irodaépületek, de a munka dandárját az ötös blokki nukleáris sziget alatti talajszilárdítás adja, amit a helyszínen meg is mutattak a látogatóknak.

(X)