Jákli Gergely: szimbolikus pillanat lesz az első beton öntése

A Portfoliónak adott interjújában az elnök-vezérigazgató azt is leszögezte: rövid időn belül megoldódhat az irányítástechnikát szállító Siemens ügye.

Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója. Fotó: paks2.hu

Azon dolgoznak, hogy év végéig legyen első betonöntés és a 2030-as évek elejére a projekt eljusson abba a fázisba, hogy a hálózatra lehessen kapcsolni mind a két blokkot – erősítette meg a Portfolio számára adott interjújában Jákli Gergely. A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: az első beton öntése először az ötös blokknál történik meg, majd időbeli elcsúsztatással a hatos egységnél is. Ez azért számít szimbolikus lépésnek, mert a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ettől a pillanattól, tehát a nukleáris sziget alapteste kiöntésének megkezdésétől minősíti építés alatt állónak a nukleáris létesítményt.

Jákli Gergely arról is beszélt, hogy nemcsak az építkezésen, a tárgyalóasztalnál is intenzív a munka. – Folyamatban van a kivitelezési szerződés egyes pontjainak a felülvizsgálata és módosítása, erről folyamatosan egyeztetünk a fővállalkozóval – szögezte le az elnök-vezérigazgató, hozzátéve: a megrendelőnek és a fővállalkozónak olyan megoldást kell találnia, ami képviseli a saját érdekeiket, tehát például a Magyar Állam érdekeit, és összhangban van a hatósági előírásokkal, és elfogadható az Európai Unió számára is. – Magyarország számára a legelőnyösebb az, hogy ha a kulcsrakész felelősség továbbra is kulcsrakész felelősség marad – fűzte hozzá.

A Portfoliónak adott interjúban szóba került az irányítástechnikát a Framatome-mal konzorciumban szállító Siemens Energy is, melynek exportengedélyét a német kormány blokkolja. A cégvezető hangsúlyozta, hogy a paksi beruházásban elkötelezettek a nyugati típusú irányítástechnika mellett, és az orosz projektigazgatóhoz, Vitalij Poljanyinhoz hasonlóan úgy gondolják, hogy rövid távon megoldódhat a kérdés.

Arra a gyakran visszatérő kérdésre, működhet-e tartósan párhuzamosan a további üzemidő-hosszabbításért folyamodó négy blokk és a két új paksi egység, Jákli Gergely kiemelte: azok a vízhozam-modellek, amelyeket vizsgáltak, és az engedélyezésben is benne vannak, azok mellett a párhuzamos működtetés biztosított. Hozzátette, fontos, hogy ne egy statikus modellben gondolkodjanak, hogy ha nincs vízhozam, akkor megáll minden. – Ez nincs így, és az alacsony vízhozamra is léteznek műszaki megoldások – húzta alá. A Paksi Atomerőművel kapcsolatos együttműködésre kitérve leszögezte: a lehető legszorosabb szinergiát kell kialakítani a két szervezet között, hiszen Paks I. érdeke, hogy Paks II. megépüljön, Paks II. érdeke pedig az, hogy Paks I. folyamatosan és biztonságosan üzemeljen.

A Paks II. Zrt. első embere – az atomenergia alkalmazásának nemzetközi jelentőségét alátámasztva – felhívta a figyelmet arra is, hogy a Világgazdasági Fórum legutóbbi Globális Kockázati Jelentése a legmagasabb hosszú távú kockázatként azonosítja az extrém időjárási körülményeket. – A legstabilabb időjárásfüggetlen energiatermelési forma a nukleáris energia, így ennek az energiamixben való szerepeltetése választ ad erre a kockázatra is – hangsúlyozta Jákli Gergely.

Forrás: paks2.hu