Simán nyert a Kecskemét

Az ötödik fordulóra került sor az alsóházi rájátszásban, hazai pályán fogadta a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét csapatát az Atomerőmű SE NB I/A csoportos férfi kosárlabdacsapata. A piros-kékek az eddigi négy play out mérkőzésükből hármat megnyertek, legutóbb Körmenden jöttek le vesztesen a pályáról (Egis Körmend – Atomerőmű SE 101-92). A Kecskemét idáig kétszer nyert, kétszer hagyta el vesztesen a parkettet, legutóbb Kaposváron kaptak ki 83-76-ra. Az ASE játékosai közül Kovács Ákos vádlisérülés miatt hiányzott, Wooten pedig nem volt a keretben.

A mérkőzés előtt díjakat adtak át, Géringer Gergő Tolna Vármegye legjobb U23-as, Kékesi Kolos a legjobb U18-as játékosának járó kupát kapta.

Fotó: Molnár Gyula

Nagyon belekezdett a vendégcsapat, bő három perc elteltével 7-12-t mutatott az eredményjelző, négy kísérletből négy triplát helyeztek el a paksi kosárba. Clarance osztott ki egy hatalmas blokkot Dramicaninnal szemben, de a következő támadásból már eredményesek voltak a vendégek, időt kért az ASE 7 pontos kecskeméti előnynél. Eilingsfeld zsákolt, majd szerzett egy közelit, de így is maradt a 7 pontos lila-fehér vezetés. Egy 5-0-s szériával 11-23-ra elléptek a vendégek, Clarance és Nicholson tripláival sikerült tíz pontra csökkenteni a hátrányt.

Fotó: Molnár Gyula

A második negyedben sem sokat változott a játék képe, sok hibával játszott az ASE, a felzárkózási kísérleteket könnyedén verték vissza a vendégek. A védekezés sok kívánni valót hagyott maga után, a húsz perc alatt kapott 55 pont nagyon sok, ráadásul ennek több mint felét hárompontos találatokkal szerezték a kecskemétiek. A lepattanót is jobban szedték, és a büntetőket is biztos kézzel értékesítették, esélyt sem adtak az első félidőben a paksi csapatnak, és hatalmas előnyre tettek szert.

Alig telt el egy perc, máris időt kért Sebastjan Krasovec, egy 5-0-s rohammal húsz pont fölé növelte előnyét a Kecskemét. Forgatta a játékosokat a paksi mester, de ezen a meccsen egyszerűen semmi sem jött össze, továbbra sem találtak be a gyűrűbe, és a vendégek sem szaggatták már az „istrángot”. Ennek ellenére tovább növelte előnyét a Kecsó, 30 perc után 51-71-et mutatott az eredményjelző.

Az utolsó felvonásban már csoda nem történt, szép lassan csökkent a két csapat közt a különbség. A vendégek már lazábbra vették, a paksi csapat pedig a végére feljött 10 pontra, és elkerülte a súlyos vereséget.

Atomerőmű SE – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 74-84 (17-27, 21-28, 13-16, 23-13).
ASE: Pajor NJ, Eilingsfeld 8, Nicholson 14/3, Géringer 10/6, Kékesi NJ, Dorogi -, Sövegjártó –, Clarance 11/9, Kucsora 13/6, Ihring 8/6, Knowles 10.

Sebastjan Krasovec: Gratulálok a Kecskemétnek, az első félidőben 75 százalékkal dobták a hárompontosokat. Sok hibát követtünk el, a végén igyekeztünk kozmetikázni, de ekkor is sok volt a hiba. Sok mérkőzés van még hátra.

Mario Ihring: Nagyon fontos mérkőzés volt, amit elvesztettünk, a Kecskemét nagyon kiválóan dobott az első félidőben. A vendégek győztes felfogással jöttek, és meg is nyerték a mérkőzést.