UNICEF Rajtad áll a jövőd! – Döntőbe jutott az I. István Szakképző Iskola csapata
A májusi döntőbe jutott az I. István Szakképző Iskola csapata az UNICEF Magyarország Rajtad áll a jövőd! Program innovációs versenyében. A felkészülésük még szeptemberben kezdődött, amikor az iskola három csapattal indult a mintegy 300 szakképzésben tanuló fiatalt megmozgató pályázaton. A szervezők négy kiemelt témakörben kerestek fejlesztési lehetőségeket, ezek a lelki egészség, az oktatás, a gyermekjogok és a környezetvédelem. Az első feladat egy plakát, valamint ahhoz egy leírás készítése volt a választott témában, írja közleményében az intézmény.
Ebből a fordulóból az iskola környezetvédelemmel foglalkozó gárdája jutott tovább. Azt a feladatot kapták, hogy feltárják a témakörükhöz kapcsolódó problémákat és tegyenek javaslatot a megoldásokra. 2024 novemberében kétnapos felkészítésen vettek részt Budapesten, verseny-mentoraik pedig azóta is folyamatosan tartják velük a kapcsolatot, tanácsokkal látják el őket és segítik a csapatot ötletük kidolgozásában. Az elődöntőt január közepén tarották meg Budapesten. Az elődöntőbe jutott kilenc csapatnak még volt alkalma csiszolni pályamunkáján, majd az elődöntőn bemutatták prezentációjukat a szakmai zsűrinek. Az Orovecz Bianka, Sárközi János, Sárközi Mónika, Solt Milán és Schuller Patrik alkotta paksi csapat alapos felkészültségről és nagyfokú kreativitásról tett tanúbizonyságot. Bemutatták iskolai problémafeltáró kutatásuk eredményét, megoldási javaslatukat, sőt, még egy környezetvédelem témájú dallal is készültek az alkalomra.

A Környezet Barátok tervükkel, előadásukkal bejutottak a legjobb öt csapat közé, így egyrészt 300 ezer forint pénzügyi támogatásban és további mentorálásban részesülnek projektjük megvalósítására, másrészt pedig továbbjutottak a májusi döntőbe, ahol a zsűri kiválasztja majd azt a csapatot, amelyik nemzetközi szinten is megmérettetheti magát.
Az UNICEF Magyarország Rajtad áll a jövőd! Program innovációs versenyének célja a gyermekek és fiatalok részvételének erősítése. A tanulók által feltárt helyi problémák megoldására szakmai tudást, eszközöket és erőforrást is biztosít a program. A januári elődöntőn kilenc csapat vett részt Budapest II. és XXI. kerületéből, Békéscsabáról, Gyuláról, Keszthelyről, Paksról, Pusztaszabolcsból, Szolnokról és Törökszentmiklósról érkeztek diákok, akik többek között a vendéglátás, mezőgazdaság, egészségügy, építőipar, rendészet, honvédelem és környezetvédelem ágazatokban folytatják tanulmányaikat. Az elődöntőn egy-egy 10 perces prezentáció keretében bemutatták a szakmai értékelő bizottságnak azokat az iskolai problémákat, amelyek megoldására már kész javaslatot hoztak magukkal.
A témáról bővebb beszámolót olvashatnak az iskola honlapján ide kattintva.