Egy témát tárgyaltak a rendkívüli ülésen

Egy témát tárgyalt április 3-i rendkívüli ülésén Paks képviselő-testülete, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatói munkakörével kapcsolatos döntések meghozatala volt napirenden. Az ülésen Heringes Anita polgármester ismertette az előzményeket. Elmondta, hogy morálisan nem értett egyet dr. Bodnár Imre főigazgató munkabérének mértékével. Előzetesen tárgyalást folytatott dr. Bodnár Imrével, és tájékoztatta, hogy a testület a juttatási szabályzatát módosítani szeretné. Ennek értelmében négymillió forint alatti bért állapítanak meg az addigi közel hétmillióshoz képest. Dr. Bodnár Imre két hét gondolkodási időt kért, de a polgármester másnap 16 órára várta a főigazgató válaszát, hogy elfogadja-e a módosított bérajánlatot. Mivel nem érkezett válasz a megadott határidőig, nemlegesnek tekintették az előzetes megállapodás értelmében, összegzett Heringes Anita. Hozzátette: ez nem orvosszakmai kérdés, dr. Bodnár Imre vezetői megbízatásának visszavonása esetén is megmarad kardiológus státusza a gyógyászati központban. A polgármester azt is elmondta, hogy ha dr. Bodnár Imre elfogadta volna az új bérezést, az is kiemelkedő lett volna; országosan ezért a főigazgatói feladatkörért 2.378.000 forint bruttó bér jár. Azért terjesztett elő ennél magasabb összeget, mert Pakson az atomerőmű jelenléte miatt speciálisabb a feladat, és egyébként is az országosnál magasabbak a bérek a városban. Heringes Anita az egészségügyi államtitkárság véleményét is kikérte az ügyben, ahonnan számára megnyugtató választ kapott arra, hogy az újonnan felajánlott, csökkentett főigazgatói bér is gáláns ajánlat. A polgármester hangsúlyozta, hogy nincs várományosa a pozíciónak, komoly küzdelem várható annak érdekében, hogy addig is biztos kézben legyen az intézmény vezetése, míg a pályáztatási eljárás lezajlik, mivel dr. Bodnár Imrének nem volt helyettese, aki átvegye feladatát.

Leber Ferenc képviselő arról beszélt, hogy az önkormányzat intézményi vezetőinek visszahívása és kinevezése a munkáltató joga és felelőssége. Társaival a Fidesz–KDNP képviselőiként az ellenzéki kontrollfunkció szempontjából is vizsgálták a kérdést. Legfontosabbnak az ellátásbiztonságot tartották. Megítélésük szerint a vezetői visszahívás nem befolyásolja dr. Bodnár Imre személyes döntését, hogy kardiológus főorvosként továbbra is tevékenykedik-e a gyógyászati központban. Mivel kiváló orvos, szeretnék, ha tovább folytatná munkáját. Leber Ferenc hozzátette, hogy az ellátásbiztonság megléte nem a városvezetői döntés függvénye.

A képviselő-testület a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója magasabb vezetői megbízásának visszavonását egyhangúlag elfogadta. Döntöttek arról is, hogy a főigazgatói munkakör betöltésére pályázatot írnak ki. A pályázat benyújtásának határideje április 15-e; a meghallgatás április 16-ra, a főigazgatói kinevezés pedig április 17-re várható.

A rendkívüli ülést a TelePaks élőben közvetítette, az adás és az azt követő interjúk visszanézhetők a televízió YouTube-csatornáján, valamint a telepaks.net oldalon.