TEIT települések iskolásai vetélkedtek
Hatodszor tartotta meg a Zöld környezetben elnevezésű, általános iskolásoknak szóló környezetvédelmi vetélkedőjét az ÖKO Munkacsoport Alapítvány, amelyre harmadik alkalommal invitálták meg a paksiak mellett a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) minden tagtelepülésének iskolásait. A csapatok először online oldottak meg feladatokat, majd a döntőben mindenki részt vehetett, mert cél az is, hogy megismerjék egymást a diákok.

Jantnerné Oláh Ilona az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, hogy ebben az évben a hulladékkezelés volt a kiemelt téma, ezen belül arra kívánták ráirányítani a gyerekek figyelmét, hogy a hulladék alapanyag is lehet. Idén hét alsó tagozatos és nyolc felső tagozatos csapat versengett nyolc településről (Zomba, Fadd, Kalocsa, Uszód, Madocsa, Paks, Géderlak, Dunaszentbenedek). Gáncs István, a döntőnek otthont adó Tengelic polgármestere, a TEIT alelnöke egyebek mellett kiemelte, hogy azok a gyerekek, akikben sikerül elültetni ezeket az ismereteket, környezettudatosan élnek majd. A vetélkedőn túl más fórumon is találkozhatnak, például a TEIT napon, ahol már ismerősként, barátként üdvözölhetik egymást. Az alsó tagozatosok között első lett a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Dunaszentbenedeki Tagiskolájának csapata, Füleki Gergő, Tankó Flórián, Bódi Milán, második a Paksi Bezerédj Általános Iskola 2. csapata, Koltai Roland, Vaszkó Zsolt, Ulbert Botond, és harmadik az 1. csapata, Kern Balázs, Takács Fanni, Herger Anna. A felső tagozatosok között első lett a Zombai Általános Iskola Tengelici Tagiskolájának formációja, Somorjai Soma, Szabó Emese, Hóbor Bence, második a Madocsai Református Általános Iskola csapata, Dömötör Ábel, Varga Dorottya, Baksai Eliza Anna, és harmadik a Gárdonyi Géza Általános Iskola Fadd triója, Kovács Csenge, Tóth Jázmin, Vincze Délia.