Ezeket a döntéseket hozta a képviselő-testület az áprilisi ülésen

Közel húsz témát tárgyalt április 24-i ülésén Paks Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. Heringes Anita bejelentést tett arról, hogy megszületett a kormányhatározat az IKOP (Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program) Plusz éves fejlesztési keretének megállapításáról. A központi döntés alapján ebben a programban nem lesz mód a közösségi közlekedés fejlesztéséhez elektromos autóbuszok beszerzésére, a Paks által korábban benyújtott pályázat műszaki és egyéb tartalmának módosítására; Paks elesik a 4,3 milliárd forint pályázati támogatástól.

Zárt ülésen bírálták el a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatói munkakörének betöltésére kiírt pályázatokat. A testület egyhangú döntése értelmében Tóth-Szivós Etelka, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház jelenlegi kalocsai telephelyvezetője látja el a főigazgatói feladatokat május 16-tól. Heringes Anita elmondta: színvonalas pályázatok és ötletek érkeztek be a felhívásra, nehéz volt meghozni azt a döntést, hogy a nyolc meghallgatott pályázó közül ki tudja a legjobbat tenni Paks és a rendelőintézet dolgozói számára. Egyszerre kell fejleszteni a szakrendeléseket, megtalálni a megfelelő szakorvosokat, a gyógyászati központ munkatársaiból pedig újra egy csapatot kovácsolni. Tóth-Szivós Etelka felsőfokú végzettségei között diplomás ápoló, egészségügyi menedzser is szerepel, a Pécsi Tudományegyetem egészségtudományi doktori programjában is részt vesz. Az új főigazgató megbízatása öt évre szól.

Tóth-Szivós Etelka. Fotó: TelePaks-Paksi Híírnök Facebook-oldal

Ugyancsak zárt ülésen hallgatták meg a Protheus vizsgálóbizottság beszámolóját. Mezősi Árpád, a grémium elnöke elmondta, a feladatuk az volt, hogy megvizsgálják történt-e polgári jogi vagy büntetőjogi felelősségre vonás kezdeményezését megalapozó cselekmény/mulasztás a Protheus Fejlesztő és Szolgáltató Zrt. vagy a Protheus Holding Zrt. működésével, továbbá az azokhoz köthető döntések/jogügyletek előkészítésével, meghozatalával/megkötésével összefüggésben. A bizottság harmincnégy napot dolgozott, hatszor üléseztek, feldolgozták a rendelkezésre álló iratanyagokat. A meghívottak közül Szabó Péter korábbi polgármester és dr. Blazsek Balázs korábbi címzetes főjegyző nem jelentek meg a meghallgatáson. Szabó Péter írásban ígért válaszokat, ám ezek nem érkeztek meg. Ezzel hátráltatták a bizottság munkáját, tette hozzá Mezősi Árpád. A grémium végül azt a megállapítást tette, hogy nem voltak megfelelő eszközei teljes körű vizsgálat lefolytatására, de fennáll a gyanú, hogy bűncselekmény történt. Leber Ferenc képviselő szerint, amennyiben alapos a gyanú mulasztásra vagy bűncselekményre, kötelesség megtenni a feljelentést. Barnabás István alpolgármester hozzátette, hogy nem teljes körű a forrásdokumentum, és a tanúk sem jelentek meg a bizottság előtt. Bár a feltárt információk alapján megállja a helyét a feljelentés, mivel ők nem jogászok, nem biztosak ebben. Ezért szeretnének szakember bevonásával felelős döntést hozni. Végül a bizottság jelentését, továbbá a határozati javaslatot arról, hogy vonjanak be büntetőjogászt és tegyék meg a feljelentést, ha fennáll a büntetőjogi kategória, a testület elfogadta. A témát a polgármester javaslatára a következő testületi ülésen ismét előterjesztik.

Fotó: Babai István

A Gyermekeinkért kitüntető cím adományozásáról is zárt ülésen döntöttek. Három pedagógus részesül az elismerésben. A képviselő-testület az oktató-nevelő munkát végző pedagógusoknak és a pedagógiai szakszolgálati tevékenységet ellátóknak a gyermekek harmonikus személyiség formálásában huzamosan végzett munkájuk elismerésére adományozza évente a kitüntetést. A díjat 2025-ben Heszné Rauth Ildikó, a Paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium Kalkuttai Szent Teréz Tagóvodájának vezetője, Borsné Kern Mária, a Paksi Deák Ferenc Általános Iskola pedagógusa, valamint Tóth Ágnes, a Szekszárdi EGYMI Gazdag Erzsi Általános Iskola és Kollégium pedagógusa kapja. A Gyermekeinkért kitüntetéseket a pedagógus nap alkalmából szervezett városi ünnepségen adják át.

Zárt ajtók mögött hozta meg a grémium az ürgemezei strand úszómedencéjének felújításával kapcsolatos közbeszerzési eljárás ismételt, immár harmadik körös megindításához szükséges döntéseket, és határozott előzetes piaci konzultáció megindításáról.

Fotó: Babai István

Nyílt ülésen tárgyaltak a képviselők a közterületek elnevezéséről szóló, majd az egyes anyakönyvi események engedélyezéséről, illetve a családi eseményekért fizetendő szolgáltatási díjakról szóló rendelet módosításáról is. A szolgáltatási díjak emelkedésével az ügyfelek költségei növekednek ugyan, de még így is reális áron kaphatnak többletszolgáltatást, hangzott el az ülésen. Heringes Anita példaként említette a pezsgős koccintás díját, amely legfeljebb kilenc fő esetében 2500-ról 3000 forintra emelkedik.

Megalkották az Életfa Idősek Otthonában biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért, a gyermekétkeztetésért, továbbá a gyermekek napközbeni ellátásáért fizetendő intézményi térítési díjakról szóló önkormányzati rendeletet. Tekintettel arra, hogy az intézményi térítési díj korrigálására a törvény lehetőséget ad az előterjesztő javasolta az intézményi térítési díjak módosítását, rezsiköltséggel történő csökkentését. A rezsiköltséget az önkormányzat fizeti.

Jóváhagyták az önkormányzat és a TelePaks Médiacentrum Nkft. között a digitalizálás, archiválás, műsor- és lapszolgáltatás közfeladat ellátás tárgyában kötendő közszolgáltatási szerződést.

A következőkben a képviselő-testület felkérte a jegyzőt, hogy az adózás rendjéről szóló törvény alapján az ötszázezer forintot elérő, kilencven napon keresztül folyamatosan fennálló adótartozással rendelkező jogi személy, egyéb szervezet és vállalkozási tevékenységet folytató természetes személy nevét, elnevezését a helyben szokásos módon tegye közzé.

Módosították a Paksi Közlekedési Kft. alapító okiratát annak érdekében, hogy korrigálják a belső ellenőrzési jelentésnek megfelelően az intézkedési tervben feltárt hiányosságokat. Megállapították a képviselők a közösségi házak bérleti díjait. Újdonság, hogy kisebb csökkentést eszközöltek és bevezetik az óradíjat, mondta Szél Benjámin képviselő. Elfogadták a 2024. évi belső ellenőrzési jelentést, értékesítésre jelöltek ki ingatlanokat, majd jóváhagyták Paks Város Önkormányzata és a Paksi Városi Rendőrkapitányság között a térfigyelő kamerarendszer működtetéséhez kapcsolódó közös adatkezelési megállapodást.

A képviselő-testületi ülést a TelePaks élőben közvetítette, a felvétel visszanézhető a telepaks.net oldalon és a televízió YouTube csatornáján.