Jó napot, mi újság? – Pákoliczné Lengyel Erika

Pedagógus szeretett volna lenni, végül a fogyatékkal élők segítésének szentelte az életét Pákoliczné Lengyel Erika. Kilenc esztendővel ezelőtt létrehozza a Paksi Szivárvány Egyesületet, amelynek nemrégiben új székhelye nyílt Pakson.

Pákoliczné Lengyel Erika vasutascsaládban nőtt fel Bátaszéken. Már óvodásként tudta, hogy pedagógus szeretne lenni, azt pedig, hogy orosz szakos, az általános iskolában döntötte el. A gimnázium után orosz–magyar szakos általános iskolai tanárnak tanult a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Bátaszéken tanított, valamint au-pairként dolgozott egy évet Németországban, hogy gyakorolja a nyelvet, amire azért volt szükség, mert a kilencvenes évek elején kivezették az orosz nyelvet az oktatásból, és át kellett képeznie magát német szakos tanárrá. Erika az elutazása előtt ismerkedett meg későbbi férjével. Miatta nem maradt kint Németországban, bár marasztalták az orosznyelv tudása miatt. Decsen kezdett tanítani egy általános iskolában, ott laktak, amikor megszületett lányuk, „KisErika”. Később mérnök férjét az atomerőműbe csábították főiskolai csoporttársai, így a család Paksra költözött. – Eleinte nagyon nehéz volt. Senkit nem ismertem, a lakótelepen laktunk; a játszótéren, a gyermekorvosnál barátkoztam a többi anyukával – idézte fel Erika. Aztán megszületett második lányuk, Anna is, és kertes házba költöztek. Az idill azonban nem tartott sokáig: idősebb lányuk tizenkét éves volt, amikor Williams-szindrómát diagnosztizáltak nála. – Erika kifejezetten szép kislány volt, jellegzetes külseje, manóarca a fogváltást követően alakult ki. Zavarta őt, és minket is, hogy megbámulták, megjegyzéseket tettek rá. Tisztában van az állapotával. Amikor elolvasta az orvosi diagnózist, azt ismételgette, hogy szindrómás vagyok, szindrómás vagyok. Akkor együtt sírtunk. Őt egyébként minden érdekli, most legfőképpen az időjárási jelenségek – mondta Erika. Arról is beszélt, hogy amikor sorstárs közösséget keresett a lányuknak, került kapcsolatba a Támogató Szolgálattal, amely klubbot működtetett fogyatékkal élők számára. Amikor 2015-ben akkori vezetője munkahelyet váltott, a csoport „gazda” nélkül maradt. Erika elvállalta a vezetését. Egy évvel később létrehozta a Szivárvány Egyesületet, amelyben Down-szindrómás, autista, hallás-, látás- és mozgássérült emberek és hozzátartozóik közösségre találhattak. Továbbképezte magát, aminek eredményeként ma már mind a civil szervezetek, mind a fogyatékkal élők világában eligazodik. Elvégezte a sorstárssegítő képzést is a Down Alapítványnál. Pedagógusként hiányzott neki a tanítás, így egy évig a dunakömlődi Waldorf iskolában tanított, de nehezen tudta ezt összeegyeztetni az otthoni teendőivel: ápolta idős édesapját, anyósát, apósát – anyósa ma is velük él –, és „KisErikával” kapcsolatos teendői is lekötötték. Ma már az egyesületi tevékenység tölti ki a hétköznapjait, amiben a családja teljes mértékben támogatja. – Erika mellett a férjem is sokat segít nekem. Tudja, hogy a tanítás helyett szükségem van valamire, amit kifejezetten szeretek csinálni. Ilyen az egyesületi munka és az Angyalkommandó, melyben rászorulóknak szervezünk ruhagyűjtést, ruhaosztást – mondta Erika, aki nagy örömmel számolt be arról, hogy kilenc éve dédelgetett álmuk vált valóra márciusban, amikor birtokba vehették új, tágas székhelyüket a Dózsa György út 96. szám alatt. – Heringes Anita polgármesteri keretéből segített az egyesületünknek abban, hogy ki tudjuk fizetni az éves bérleti díjat, így már lesz helyünk a jelenleg 10-12 fős egyesületi létszám bővítéséhez, programok, előadások megtartásához, és az adományok is elférnek – összegzett. Pákoliczné Lengyel Erika kiemelte, hogy a fogyatékkal élők és családtagjaik számára nagy problémát jelent az információhiány és az anyagi rászorultság. Ráadásul csak az tudja igazán megérteni helyzetüket, aki maga is ugyanazt éli át, így az egyesületnél sorstársi támogatást is adnak egymásnak. – Ugyanakkor tapasztalom a szemléletváltást, a fiatalok egyre elfogadóbbak, ha megváltozott képességű vagy külsejű emberrel találkoznak. Úgy látom, hogy az idősebb korosztállyal a legnehezebb elfogadtatni a másságot – mondta. Erika úgy összegzett, hogy elégedett az életével. – Hiszem, hogy nem véletlenül alakult így a sorsunk, és kaptuk éppen mi „KisErikát”. Csak a jövője miatt van szorongás bennünk – emelte ki. Azt is elmondta, hogy szoros a kapcsolatuk kisebbik lányukkal, aki párjával Budapesten él, és amikor csak lehet, hazalátogatnak.