Amit a Város napja lebonyolításáról tudni kell
Új helyszínen, a korábban megszokott Atom tér helyett az Ürgemezőn rendezik meg idén a Város napját. Csapóné Drubits Ágnes, a Paksi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezési Osztályának vezetője elmondta, a változtatás célja az volt, hogy minél nagyobb terület álljon rendelkezésre. A szervezők tájékoztatása szerint szükség is lesz rá, hiszen a hagyományos halászléfőző versenyre rekordszámú résztvevő jelentkezett, a 41 csapathoz közel 900 fő tartozik. Számukra összesen 416 kilogramm akasztói pontyot biztosít az önkormányzat, az igényelt mennyiség felét a csapatok, felét az önkormányzat fizeti. Az ételeket háromfős zsűri értékeli. A szervezők a hagyományos felvonulás útvonaláról is tájékoztattak. A civil szervezetek, egyesületek képviselői a Csengey Dénes Kulturális Központ parkolójából indulnak, a Kishegyi út, a Gesztenyés utca és az ürgemezei strandra vezető út érintésével érkeznek a rendezvény helyszínére, a parkban felállított kisszínpadhoz.

A menet élén idén is a Band of Streets zenekar vonul. Minden a Város napjára jelentkező szervezet sátrat kap, amelyben a bemutatkozás mellett a közönség számára igénybe vehető aktív szórakozási lehetőséget kell biztosítaniuk. Nemcsak a program helyszíne változik idén, hanem az esti nagykoncert lebonyolítása is másként történik. A programsorozat mindenki számára nyitott, ám az esti koncert csak a Paks közigazgatási területén lakóknak lesz ingyenes. Belépéskor – ami négy ponton történik majd – a lakcímkártya (lehet a lakcím ideiglenes is) felmutatása után karszalagot kapnak, ezzel mehetnek be. A nem paksi érdeklődők elővételben, kedvezményes áron, háromezer forintért válthatnak jegyet május 10-ig. A koncert a hat év alattiaknak lakóhelytől függetlenül ingyenes. A Város napján az 1-es buszvonalon a rendezvény helyszínének közelében lévő Gesztenyés utcai megállóhelyre, illetve vissza irányban is IVECO elektromos tesztbusz közlekedik majd, mégpedig térítésmentesen. Az autóbusz az 1-es vonalon meghirdetett menetrend szerint fog közlekedni. A rendezvényt Paks Város Önkormányzata és a Csengey Dénes Kulturális Központ szervezi. A részletes program elérhető lesz többek között a csengey.hu, a paks.hu és a telepaks.net oldalakon.