Magabiztos paksi győzelem

A harmadik mérkőzéssel folytatódtak az elődöntők a férfi kosárlabda NB I/A csoportjában, az Atomerőmű SE a Szolnoki Olajbányásszal küzd a döntőbe jutásért. Az egyik fél három győzelméig tartó párharcban az Olaj 2-0-ra vezetett a mérkőzés előtt, Atomerőmű SE – NHSZ-Szolnoki Olajbányász 88-96 (24-25, 25-29, 19-14, 20-28) és NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Atomerőmű SE 94-91 (14-25, 20-24, 31-21, 29-21). A mai (05.09.) összecsapáson a Gesztenyés úton léptek pályára a piros-kékek, Révész Ádám játékára már számíthatott a szakmai stáb, és a vendégek is teljes kerettel vágtak neki a mérkőzésnek.

Fotó: Molnár Gyula

Nagyon komoly birkózással telt el az első negyed, az ASE Eilingsfeld közeli pontjaival tartotta a lépést, Lockett 2+1-es akciója után 7-7 állt az eredményjelzőn hat perc elteltével. Ezután kicsit beindult a pontgyártás, Benke, Eilingsfeld, Benke volt a sorrend, egy 2+1-es és két kétpontos akció után 14-9-re módosult az eredmény. Chandler büntetőivel és Lockett dudaszós kettesével öt pont előnyre tett szert a paksi csapat a tizedik perc végére.

A második negyedben aztán beindult a „ponteső”, Halmai közelről, Dorogi büntetőből és Távolról is betalált. Chandler triplájára rögtön jött a válasz a vendég oldalról, Dorogi közelije és Benke hármasa után 34-29-et mutatott az eredményjelző. Révész Ádám közelije, Dukes triplája után hat pontra nőtt a paksi előny. Lockett szerzett labdát, gyors indításából Eilingsfeld zsákolt, időt kért a Szolnok 41-35-nél a hetedik perc elején. A negyed végén két távoli találata is beesett az Olajnak, Chandler büntetőivel 48-44-re változott az eredmény, de az utolsó másodpercben még a vendégek is büntetőzhettek.

A nagyszünet után egyenlítettek a vendégek, majd Eilingsfeld dobott egy hármast, sajnos rögtön jött a válasz. Lake majd újra Eilingsfeld volt eredményes, Lake zsákolása után 57-53-at mutatott az eredményjelző. Egy pontra csökkent a paksi előny egy vendég hárompontos után, de rögtön jött a válasz, Lake zsákolt, Chandler büntetőzött, Eilingsfeld szerzett egy közeli találatot, 63-56-nál időt kért a Szolnok a negyed közepén. Tovább növelte előnyét az Atom, Dukes triplája után 70-61-nél Flevarakis mester kért időt, fél perc volt hátra a negyedből. Révész, Dukes és Lake is betalált, 76-64-nél ért véget a harmadik felvonás.

A negyedik felvonásban nem bízott semmit a véletlenre az ASE, Eilingsfeld büntetője, majd Révész triplája után tizennégy pontra nőtt a hazai előny. Eilingsfeld zsákolt, Benke bevert egy triplát, Lake zsákolt, az ötödik percben 89-72 állt az eredményjelzőn. A vendégeknek már nem volt energiája a felzárkózásra, a kegyelemdöfés Chandler triplája volt húsz másodperccel a mérkőzés vége előtt.

A párharc állása ASE – Szolnok 1-2, a negyedik mérkőzésre május 12-én Szolnokon kerül sor.

Atomerőmű SE – NHSZ-Szolnoki Olajbányász 100-82 (18-13, 30-33, 28-18, 24-18).
ASE: J.J. Chandler 19/6, Lockett 11, Dukes 10/6, Eilingsfeld 26/3, Révész 7/3, Benke 11/6, Halmai 2, Géringer -, Arnold NJ, Dorogi 6/3, Lake 8, Kucsora NJ.

Konstantinos Flevarakis: Nagyon jó meccset játszottunk, több asszisztunk, több lepattanónk volt. Nagyon jó volt az atmoszféra, a szurkolóink sokat segítettek.

Eilingsfeld János: Végre sikerült végig koncentrálnunk, ma nagyon jól járt a labda. Köszönöm a közönségnek, hogy ilyen jó hangulatot teremtettek. Hétfőn Szolnokon is nyerni szeretnénk.