Bútorcsere a sóstói táborban
A sóstói táborban július 6-án kezdődik a szezon a Csengey Dénes Kulturális Központ koordinálásában. Idén a bútorok cseréjének eredményeképpen kényelmesebb környezetben tudnak táborozni a gyermekek.
Az első turnus hamarosan beköltözik a sóstói táborba, július 6-án érkeznek meg a gyermekek, mondta Márkus Zalán, a táboroztatást koordináló Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatója. A június sem volt azonban eseménytelen Sóstón, ugyanis Paks Város Önkormányzata egy bútorcsere projektet valósított meg a táborban. A régi szekrényeket és ágyakat a Csengey Dénes Kulturális Központ, valamint a DC Dunakom Zrt. közösen gyűjtötte össze és szállíttatta el. A munkába Nagy Balázs, Paks alpolgármestere is bekapcsolódott, június 17-én fogadta az első teherautót, amivel új ágyakat hoztak. Az alpolgármester elmondta, hogy az új ágyak fémből vannak, keskenyebb elemekből állnak, mint a korábbi fekhelyek, ugyanakkor jóval nagyobb a fekvőfelületük, és kényelmesebbek a matracok.

Az Alex Bútor adta a legjobb árajánlatot a projektre, a kiszállítás mellett a helyszíni összeszerelést is biztosította a cég. A projektről Paks képviselő-testülete májusban döntött. A 2025-ös költségvetés első módosításában kapott helyet a mintegy 20 millió forintos fejlesztés, aminek részeként új szekrények is kerültek a szobákba. Ezek a bútorok is megérkeztek és a helyükre kerültek. Paks Város Önkormányzatának komoly tervei vannak az épülettel. 2026-ban a villanyvezetékek és nyílászárók cseréjére és a falak festésére kerülhet sor, majd az azt követő évben a padlózat felújítása történhet meg, tájékoztatott Nagy Balázs.