Élettel telik meg a Duna-korzó szeptember végéig

Elindult A Duna-part téged is vár elnevezésű rendezvénysorozat Paks Város Önkormányzata és a Csengey Dénes Kulturális Központ közös szervezésében a Duna-korzón. – A rendezvénysorozat június 27-én szaxofon-esttel indult, amelyre a városból és környező településekről is érkeztek érdeklődők – tájékoztatott a programot kezdeményező Molnár József, az egyes számú választókerület önkormányzati képviselője. A sikeres nyitány után a folytatásról elmondta, hogy július 12-én DJ terasz szórakoztatja a közönséget, lesz szivarest a szekszárdi és budapesti szivarklub szervezésében, illetve megismétlik a népszerűnek bizonyult szaxofon-estet. Július 19-én a PTE Brass Band és a Soulfood zenekar lép fel a víziszínpadon, augusztus 8-án pedig a Silent Zone, a Charlie Firpo Blues Band és a Másképp zenekar adnak koncertet. Molnár József felhívja a helyi fiatalok, zenekarok figyelmét, hogy jelentkezhetnek a Csengey Dénes Kulturális Központban vagy a korzón lévő Dunami kávézónál – mely csütörtöktől vasárnapig van nyitva –, hogy fellépési lehetőséget kapjanak a július elejétől szeptember végéig tartó rendezvénysorozat keretében. Ugyanakkor a képviselő hangsúlyozta, hogy a Duna-korzó és a víziszínpad kapacitása korlátozott. Nagyobb rendezvények szervezése a biztonsági előírások miatt nem lehetséges. Molnár József képviselő kiemelt figyelmet fordít a Duna-part megközelítésének javítására. – Szeretnénk felújítani az oda vezető makadámköves utat, hogy kényelmesebben lehessen lejutni a korzóra akár babakocsival, rollerrel vagy kerékpárral is. A nyári programsorozat célja, hogy a város egyik legszebb területe valóban a közösségi élet színterévé váljon – összegzett.

Forrás: TelePaks