Kiválóan szerepel idén a versenyeken Kiss Bianka
Kétszer egyhetes edzőtábort szervezett a Paksi Sportegyesület teniszszakosztálya. Az első héten az igazolt, illetve a csapatban versenyzők vették birtokba a hat salakos pályát. Lakatosné Klopcsik Diana vezetőedző irányítása mellett leginkább versenyhelyzetekre koncentráltak a fiatalok, köztük a tehetséges és feltörekvő Kiss Bianka.

Bius hatévesen, öt esztendővel ezelőtt ismerkedett meg a „fehér sporttal”, azóta fejlődése töretlen, ami idén csúcsosodott ki. Már tavaly is közel került az év végi mesterversenyen történő szerepléshez, de akkor még lecsúszott erről a lehetőségről, idén azonban 10/10 Head állomásos versenyt nyert meg, és ezzel fölényesen ranglistavezető a korosztályában. Ezt a sorozatot Budapesten vagy vidéken kétévente rendezik, és ebből sikerült kihoznia a maximumot. Ezzel az eredménnyel már biztos résztvevője az idei mesterversenynek. Egyébként a sorozat szeptemberben folytatódik. Paks szeptember 20-án lesz állomása a Head versenysorozatnak. A kiváló eredmények mellett Bius május végén a Tolna megyei selejtezőből bejutott az országos diákolimpia balatonboglári döntőjébe is, ahol hibátlan teljesítménnyel az első helyen végzett. – Ha Bianka fejlődése és kitartása töretlen marad, akkor szép jövő áll előtte – mondta büszkén a korábbi kiváló korosztályos játékos, Lakatosné Klopcsik Diana, aki jelenleg edzőjeként egyengeti és segíti Kiss Bianka sportpályafutását.
Dallos Tibor