Új helyszínen és új formában tér vissza a Paksi BorBála
Az ötödik Paksi BorBálát rendezik meg idén szeptemberben. A népszerű rendezvényre ezúttal új formában, új helyszínen várják a látogatókat. A szervezők a korábbi sportcsarnok melletti helyszín helyett a programot idén a Sárgödör térre viszik, ahol a paksi borospincék autentikus hangulata találkozik a zenével, a gasztronómiával és a kultúrával. A szeptember 4. és 6. között zajló eseményre több színpaddal, számos fellépővel és bőséges borkínálattal várják az érdeklődőket, tájékoztatott Márkus Zalán, a Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatója. A szervezők tervei szerint a Sárgödör téren egy nagyobb és két kisebb színpad lesz majd, a népzenétől a dzsesszen keresztül a színházi produkciókig a legkülönfélébb műfajok kapnak helyet. Az egyeztetések már zajlanak a Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesületével, hogy minél több helyi borász csatlakozzon az eseményhez. – Egy nagyon komoly bortúrán vehet részt, aki kilátogat az eseményre, és olyan kulturális csemegéket ízlelgethet a borok mellett, amelyek párjukat ritkítják. Visszahozunk néhányat az elmúlt évek legkedveltebb bála-produkcióiból is, és meglepetésekre is lehet számítani – tájékoztatott Márkus Zalán. Az ingyenesen látogatható programon az ételkínálat is kiemelt szerepet kap. A szervezők célja egy valódi közösségi fesztiválélmény megteremtése. Hamarosan közzéteszik a részletes programot.
