Női bajnoki mérkőzést játszottak a Gesztenyés úton
A paksi Gesztenyés úti sportcsarnokban ritka sporteseményre került sor vasárnap (10.26.) este, női NB I/A csoportos mérkőzésen az UNI Győr és a TARR KSC Szekszárd csapatai között. Érdekes kérdés, hogy miért Pakson volt pályaválasztó a Győr? Mivel mind a két városban foglaltak voltak a sportcsarnokok, először úgy volt, hogy felcserélik a pályaválasztó jogot, és a Szekszárd elhozza Paksra a meccset, de végül nem cseréltek, a győriek meg rábólintottak, hogy legyen Pakson. A találkozóra a belépés díjtalan volt, sokan érkeztek a tolnai megyeszékhelyről, sok paksi is kilátogatott, becslések szerint mintegy 800-an tekintették meg a helyszínen az összecsapást. A mérkőzés előtt a Szekszárd az ötödik, míg a Győr a hatodik helyet foglalta el a táblázaton.

A női kosárlabdában más szabályok vannak a pályán tartózkodó játékosokkal kapcsolatban mint a férfiaknál, náluk az első két negyedben egy U20-as játékosnak mindig a parketten kell lenni, ami meg is látszott az első félidőben. Hullámzó játékkal hol ellépett a Szekszárd, majd felzárkózott a Győr, a második negyedben volt, hogy 18 pont volt a TARR KSC előnye, aztán húsz perc után 36-41 állt az eredményjelzőn. A harmadik felvonásban U20-asok nélkül, már sokkal kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, volt, hogy az UNI a vezetést is átvette, de a negyedik negyedre hatpontos szekszárdi előnynél mentek a csapatok.

Egy darabig még tartotta a lépést a Győr, aztán szép fokozatosan elhúztak a Tolna vármegyeiek, és a portugál Rodrigues triplájával és büntetőivel lezárták a mérkőzést.
UNI Győr – TARR KSC Szekszárd 77-86 (17-24, 19-17, 21-22, 20-23).
